Irodalmi Szemle, 2003
2003/4 - Horváth Péter: Béres úr és a fekete párduc (elbeszélés)
Béres úr és a fekete párduc hallottam a hangrobbanást? Vagy azt nem hallani a repülőn, csak odalent a földön? Hogy is van ez? Doppler-effektus? Majd megkérdem Einsteint, ha megint összefutunk. Ő érti ezeket a dolgokat. Téridő, szingularitás, ilyenek. Bármilyen furcsa, miközben a hangsebességnél is gyorsabban szánkázott lefelé, lassanként megnyugodott. Sőt. Unatkozni kezdett. Mit csinálna ilyenkor Horváth? Elaludna. Hát jó. Akkor szunya. Kipihenten, pompás erőben ébredt odalent, a kék pázsiton. Nem fájt semmije. Sebei begyógyultak, amíg aludt. Vagy meg se sebesült volna? Ruhája sehol nem volt szakadt. Ruganyosán felugrott, szökdelt néhányat, kurjantgatott. — Hahó! — Hangja erőteljesen, férfiasan zengett. — Halihó! — Hahó! — Einstein kacsázott elő egy kék bokorból. — Engem szólított? — Óriási! — örvendezett Béres úr. — Ezek szerint működik a kutam. — Miért ne működne? — kérdezte Einstein. — Csak mert... Nem tudom, terheljem-e ezzel... Szóval nem olyan volt az út, mint a múltkor. — Nos, igen! — bólogatott Einstein szórakozottan. — Nem léphetünk kétszer ugyanabba a kútba. Ez akkor is igaz, ha nem én fedeztem fel. Bár a kút, mint inerciális rendszer, legyen bár mélységes mély, mint ahogyan Thomas Mann írja... — Einstein új gondolatokba merülve távolodott. ' — Egy pillanat! — szólt utána Béres úr. — Már a múltkor is meg akartam kérdezni... Mondja, tulajdonképpen miféle hely ez itt? Úgy értem, ki itt a főnök? Einstein zavartnak tűnt. — A főnök? Hát, nézze csak... Az egész mindenség, fekete lyukastul, mindenestül, cakompakk, úgy, ahogy van, természetesen Isten fennhatósága alá tartozik, és ő nem kockajátékos, ugyebár. — Úgy érti, ez itt a mennyország? — Nos, nem. Ezt semmiképpen nem állítanám. Sőt. Voltaképpen... — Einstein habozott, majd suttogóra fogta. — Lehet, hogy ez itt a pokol. — Na ne! — Béres úr felnevetett. — Kék fű, három ragyogó nap az égen, folyamatosan termő gyümölcsfák, daloló, színpompás madarak... — A rendszerváltás után némileg megváltoztak a díszletek — bólogatott Einstein —, de a lényeg... — Miféle rendszerváltás? — Mondhatnánk szelídebben és talán igazságosabban is — Einstein laposan pillogott. — A rendszer lényege nem változott, de a design, az igen. A lényeg akkor is ugyanaz Hiszen tudja, az anyag csupán az energia egyik megjelenési formája. És a forma úgyszólván lényegtelen. De most már muszáj mennem, ha megbocsát — Csak még egy kérdést! — szaladt a tudós után Béres úr. — Mit gondol, ha már ennyit lejárok ide, nem kéne a főnöknél vizitelnem? — Az ön helyében én nem sietnék ezzel annyira — felelte Einstein, és egy szempillantás alatt semmivé foszlott. Pontosabban ott, ahol hús-vér valója nemrég még olyan felismerhetően és egyértelműen kitöltötte a téridő megfelelő darabját, hogy már Béres úr se tévesztette össze Chaplinnel, mint első találkozásukkor, nos, a göndör, ezüstös hajkorona helyén kissé rezgett a lég, ahogy a molekulák a helyükre csúsztak. — Azért megnézem, mit tehetek! —
