Irodalmi Szemle, 2003

2003/3 - MÚLT ÉS TÖRTÉNELEM - Popély Gyula: I. A Felvidék iskolaügye a dualizmus éveiben (2) (tanulmány)

A Felvidék iskolaügye a dualizmus éveiben (2)

És ha ezekben az iskolákban esetleg bizonyos magyarellenes üzelmekre is sor kerül, akkor a tanügyi kormányzat tegyen meg minden tőle telhetőt a fennálló kifogásolható viszonyok megjavítása érdekében. „Tegyen a kormány annyit, hogy ezen gymnasiumokból a vizsgálat alkalmával bebizonyított fanatikus tényezők, milyen mindössze kevés van, a patronátusok által eltávolíttassanak s új, bizalmat gerjesztő erőkkel pótoltassanak” — írta a felvidéki szlovák tanügy idézett beható ismerője 1874-ben. „A középtanodai törvény hozatalánál pedig szerezzen magának a kormány elég befolyást az ily intézetek felügyelésére nézve. Anélkül történhetnek mindig üzelmek. Különösen pedig tegye a gymnasiumok felügyeletét nemcsak tapasztalt szakférfiak, hanem tapintatos, mély belátású, kipróbált s nem kétes jellemű hazafiak kezébe, kik képesek legyenek ezen és a hasonnemű intézeteket a magyar nemzet által forrón óhajtott nemzetiségi béke megállapítására és így a közös haza egyforma szeretetére, a magyar állameszme tiszteletére vezetni.”33

A magyar tanügyi kormányzat azonban nem ezt az utat járta. Az 1874. esztendőben mindhárom felvidéki szlovák gimnázium ténykedését megszüntette, miáltal a felvidéki szlovákság mindenféle anyanyelvi középiskola nélkül maradt. Ebben az esztendőben azonban még mind a tanügyi kormányzat, mind az illetékes egyházi méltóságok számoltak szlovák nyelvű középiskolák felállításával a Felvidéken. Sajnálatos módon ilyen iskolák megnyitására a későbbiek folyamán már nem került sor. Ennek legmarkánsabb oka a pászlávizmustól való — indokolt vagy indokolatlan — félelem volt.

„Azok a harcias nacionalisták pedig — írja e szerencsétlen folyamatról Ruttkay László, a téma kitűnő monográfusa —, akik nemzetük jogai érdekében külföldi támogatást kerestek, a politikai irodalom és a sajtó minden eszközével arra törekedtek, hogy a magyar kormánynak ezek az intézkedései Európa-szer- te ismert és elítélt »sérelmekké« növekedjenek.”34

Ilyen szerencsétlen közjáték után a feltörekvő szlovák középosztály fiai számára nem maradt más lehetőség, minthogy akarva, nem akarva magyar középiskolákat látogasson, aminek következtében ezek az ifjak egyenes úton haladtak a kétnyelvűvé és kétkultúrájúvá válás, sőt esetenként a teljes tudati megmagyarosodás felé.

A nem magyar származású polgári és értelmiségi réteg „magyarosodásának”, azaz magyar nyelvűvé is válásának igényét talán a Nemzeti Párt 1892-ben megjelentetett, gróf Apponyi Albert által szerkesztett választási kiáltványa fogalmazta meg a legkifejezőbben. „A szabadság követelményének tartjuk — olvasható e kiáltványnak a nemzetiségi politikára vonatkozó részében —, hogy a haza minden polgára, valamint egyéniségének minden más oldalát, úgy annak anyanyelvét és kultúráját is szabadon használhassa és fejleszthesse, az állami egység által követelt határokon belül. A magyar nemzeti egység alatt nem a nyelv szerinti erőszakos magyarosítást értjük, hanem a nemzet politikai egységét, mely sem jogokban, sem kötelességekben nem ismer különbséget a különböző nyelvű polgárok közt és nemzetiségeket mint közjogi csoportokat el nem fogadhat. A magyar nyelv ismeretének terjesztését azonban szükségesnek tartjuk, hogy a nem magyar ajkú intelligencia az állam szolgálatából részét kivehesse és ezáltal is minél szorosabban csatoltassék az államhoz; de főleg