Irodalmi Szemle, 2003
2003/3 - KÖSZÖNTJÜK A 65 ÉVES CSELÉNYI LÁSZLÓT - Fónod Zoltán: A végtelen variációk felé...
Nem vagyok benne biztos, hogy ezt a Mallarméhoz igazodó hűséget, visszamenőleg nem „áldozatnak” tartja-e?! A hatvanéves születésnapján — egy beszélgetés során — az utolsó évtizedekben megjelent verseiről mondta: „felsorolt köteteim egy-egy reménytelen nekirugaszkodás a lehetetlennek, a megír(hat)atlan költeménynek”. Cselényit manapság talán a nietzschei, wittgensteini attitűd izgatja, s nemcsak abban bízik, hogy könyvei semmilyen üzeneteket, bölcseleti letérképezéseket nem tartalmaznak, hanem abban is, hogy művei „legalább annyit sugalmaznak, hogy nincs kitünteti pont”. Az Elképzelt Szöveg című kötetét ezért indította ezzel a kvázimottóval: Ki itt belépsz, hagyj föl minden iránnyal. Öt éve a Mi lesz, mi lehet a folytatás? kérdésére Cselényi László válasza egyértelmű volt: „A paradoxon az, hogy előbb igen is végig kellett járnom ezt a gyötrelmes utat, eggyé kellett kínlódnom az ezerféle, hetrogén anyagot ahhoz, hogy most újra szétrobbantsam, s immár megint csak töredékekben próbáljam érzékeltetni az egészet.” Úgy van hát, ahogy Esterházy írta: „költészetének nem a mozgás a jellemzője... nem mozdul el szövegei köréből”. A költészet mai irányait figyelve akár félelmetesnek is mondhatnánk ezt a makacsságot, anélkül, hogy a hová, merre?! kutakodó kérdését feltennénk. Hisz az út szabad, és a pálya végtelen... Ebben a végtelen kísérletben a gondot legfeljebb az okozza, hogy a magyar irodalom szí ne-java nem magyar költőként, a magyar avantgárd kiválóságaként minősíti Cselényi László költészetét, hanem kisebbségi magyarként, ahol már a „sajátosságokat” is lenyúlták.. És talán ez is dermesztő lehet. Nehéz és fáradságos az az út, amelyet Cselényi László választott. A hatvanas évek közepén, Párizsban csodálkozott rá először a modern költészet útkereséseire, s azóta amolyan „egyszemélyes” képviselője Szlovákiában az avantgárdnak. Persze, Pomogáts Bélának van igaza, aki az „egyszemélyes” képviseletet megkérdőjelezve arra mutat rá, hogy Cselényi „újító és kezdeményező lírájának igen erősek a történelmi kötődései és a közösségi vonásai”. Megállapítja azt is, hogy mitológiai vonatkozásait tekintve „Cselényi László költészete a kisebbségi magyar élet és a jelenkori közép-európai történelem költői enciklopédiáját adja”. Saját bevallása szerint „mindig a fellegekben téblábolt”, így az útkeresés bátorsága és izgalma soha nem hiányzott belőle. Mi, olvasói azt is tudjuk, hogy a neoavantgárd, strukturalista-nyelvfilozófiai- szövegelméleti ihletésű modern költészet több évtizede nemcsak kihívást jelent számára, hanem a „törököt fogtam, nem enged” példájára az új kihívások lehetőségét is korlátozza. Erőt, egészséget és az alkotó munka további sikereit kívánjuk a születésnapját ünneplő költőnek. Az akarat és erőfeszítés, s a kísérletezés bátorsága késztesse őt arra, hogy a költészet végtelen hömpölygésében mind magasabbra törjön. Mert a költészetben a „modernnek lenni mindenestül!” egykori igénye ma is mérce. A jobbaknak mindenképpen... Fonod Zoltán Köszöntjük a 65 éves Cselényi Lászlót
