Irodalmi Szemle, 2003
2003/3 - Vörös Péter: Haláltáncének (vers)
Vörös Péter Haláltáncének (Kantár Csaba sírhalma fölé) „a maradók szeméből bőven hullik majd a könny)’ (Orbán Ottó) amit letettél a nagy kerek asztalra: van ott szövegtest meg sok jó versmorzsa és jövendöltél (is) rozsdamarta jövendőt jónál rosszabbat! — rossznál jobb időt? Te mondtad: „adjatok korgó árulást számra” /csak most még ne kergessetek a halálba/ adjatok „vátesz bábéit fülemre / egyetlen esélyt szememre / kellő lyukat a fényre” most meg csak úgy befordultál az anyaföldbe a szép /havas/ vágszimői kincses temetőbe — sejt(h)ettük: „a betegség a lomha szörny / rálép és eltapossa” sorsában sorstalan jövő-sors lett az ő sorsa az Istent pimaszul megvárakoztattad... — mert TE nem hogy őt: a halált nem akartad s nem a gond az elvégezni valód volt sok: „mert anyád nyelvét bízták rád a századok” nem hisszük el mi ezt el nem hihetjük — hogy Kantárt a költőt csak úgy eltemetjük /csupán performance ez netán álom-játék/ elnyerted koszorúd — el a haláltáncé/r/t s mert nem hajt vad szél tenger-hullámot pihen a test: „és ha kihűl eldobjátok?” most már nem „kőpárna szorít az ágyhoz” nem vagy és VAGY — így szorít hiányod!
