Irodalmi Szemle, 2003
2003/2 - TALLÓZÓ - Végh Balázs Béla: Az erdélyi magyar gyermekirodalom vizsgálata (1990—2001)
TALLÓZÓ visszfényként tükröződik vissza a gyermekirodalomban. Irodalmi gyakorlatunk mégis azt mutatja, hogy a szerzők, mivel legtöbbjük a felnőtt irodalomban alakítja ki irodalmi presztízsét, szelektíven járnak el a művészi forma megválasztásában: ragaszkodnak a felnőtt irodalomban, illetve a klasszikus gyermekirodalomban kipróbált formákhoz és műfajokhoz. Hasonlóan mintakövetőnek bizonyulnak másban is, például az esztétikai minőségek kérdésében, a szép, a jó és az igaz együttes jelenléte nélkül elképzelhetetlennek tartják a gyermekirodaimat. A világirodalomban már-már közhellyé vált abszurddal és groteszkkel is csínján bánnak. Óvatos kísérlet marad továbbra is a szabad vers és az intertextualitás, ezektől nemcsak a gyermekirodalom szerzői idegenkednek, hanem a befogadást irányító szülők és pedagógusok is. Nehézkesek tehát az erdélyi magyar gyermekirodalmi kánon változásai, és emiatt maga a gyermekirodalom sem kanonizálódhatott irodalmi tudatunkban, csak elvétve figyelnek fel rá irodalmi életünk kompetens intézményei, például az irodalomkritika és az irodalomtörténet. Ráadásul itthon kevés szakolvasója van ennek az irodalomtípusnak, emiatt külföldön több elismerésben részesül, és az egyes életművek előbb illeszkednek be az egyetemesebb értékrendbe, mint a hazaiba. Örvendetes viszont, hogy maga a gyerekirodalom megőrzi és bővíti saját intézményeit Erdélyben: vannak folyóiratai, felkarolták a könyvkiadók, színházaink műsortervében állandósultak a gyermekelőadások, alaptan- tárgyként szerepel az újonnan megalakult óvónő- és tanítóképző főiskolákon, olyan szakkönyvek és tanulmányok jelentek meg, amelyek az erdélyi magyar gyermekirodalommal is foglalkoznak, sőt egy-két konferencia is szerveződött ebben a témában. A továbbiakban az előzmények rövid felvázolása után hazai gyermekirodalmunkról szóló vizsgálatok újabb eredményeit és fórumait szeretném felsorolni, felvillantva azokat a tendenciákat, amelyek hasznosíthatók lehetnek egy majdani átfogóbb gyermekirodalmi vizsgálatban. ELŐZMÉNYEK A gyermekirodalom mindig szerves része volt az erdélyi magyar irodalmi műveltségnek. Presztízsét még Benedek Elek és munkatársai alakították ki az 1922 és 1929 között megjelent Cimborával Nem maradt meg egyszerű folyóirat-irodalomnak, felkarolja a két világháború közötti erdélyi magyar könyvkiadás, és részévé válik a transzszilván irodalmi kánonnak. Ekkor inkább erkölcsi-nevelői értéket kértek tőle számon. 1945 után a Dolgozó Nő gyermekmelléklete, a Kis Pajtás közöl először gyermekirodaimat, ha kevés irodalmi értékkel is. 1957 januárjától jut ismét saját fórumhoz az erdélyi magyar gyermekirodalom az azóta folyamatosan megjelenő Napsugárral Általa válik a hatvanas-hetvenes években igazán életszerűvé és jut el címzettjéhez a hazai gyermekirodalom: munkatársai gyermektalálkozókat, gyermekrajzpályázato- kat, író-olvasó találkozókat szerveznek. A „nagyirodalom” fórumai ebben az időszakban vitákat indítanak az igazi gyermekirodalomról. Az Utunk 1978-ban gyermekirodalmi, A Hét 1979-ben ifjúsági-pályaválasztó, a Napsugár pedig 1979-ben Benedek Elek-különszámot adott ki. Az Igaz Szó 1979-es gyermekirodalmi számában szóba kerül ennek az irodalomnak néhány örök érvényű
