Irodalmi Szemle, 2003
2003/1 - Varga Imre: A sivatagi oroszlán szárnyai (elbeszélés)
A sivatagi oroszlán szárnyai Március 8. A bal oldalt megtalálni. Hajnali fölriadásom után ez a legfontosabb. Itt az akadály is esély. Ebbe visszaalszom. Mire felébredek, fél hét, szájszárazság, lepedékes nyelv, lappogás az agyban. Elengedettség és feloldódás a szélbe, kutyaugatásba, majd a belső tér mélyülő sötétjében, örömében ismeretlen bizonytalanságában. Ez a sötét láttatóbb, tudatosabb, mint a peremén vakogó mondatok a feloldódásról, várván, hogy a párnámról fölkelve leírom őket. Álom és káprázat. Vonító kutyákkal táncolok a tavaszi szélben. Dühömre ébredek, pedig nem is aludtam. A kielégítetlen éhség, szomjúság démonivá ronthatja az életet. De ha választod, mindkettő segíthet áttörni éned káprázatán és megismerni a megszelídült ösztönök mélyén a szabadságot. Azt várom szomjan, ami örömet ad, lelkesítő, és megtalálnak az ügyek, adópapírok, az ösztöndíjról elszámoltatni sürgető telefonok. Az itthoni védettségnek ez a hátránya: elérhető vagyok. A tisztaság még túl, most a mérgek ürülése, az érzelmek sötét pusztasága. Az út bére a szomjúság, amelyik már nem az én szomjam, hanem másoké is, nem a testé, hanem a létemé is. Hiába töltik meg, a pohár üres marad. * Fölmegyek a kertbe, gazt irtani, kiásni pár bokor csicsókát, de közben kötelességgé minősül, amit végzek, befogott leszek, fáradok, hideg szél támad, a szerszámokat vállamra vetve leballagok a vályogházba. * Állj le egyszer, vizsgáld meg, vagy-e, vagy az, akit önmagadnak hiszel, csak ösztönök, szokások, vélemények, gépies mozdulatok halmaza?! Mi van a kész, kapott tulajdonságaidon, a tanultakon innen. Kicsoda vagy? Mi a válasz, ha nem értelmi, fogalmi módon felelsz, ha nem az elvárások szerint, hanem létezéseddel? Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok. Ki ez az én? * Hidegrázás, enyhe hányinger. A nyelv, az íny tikkadtsága. * Rövid, zaklatott alvás után fölébredek. Szomjúság, viszketés. Vakarózom, s arra gondolok, innom kéne. Forgolódom. Fölkelek, kimegyek öblögetni, egy édesgyökér darabkát a számba, ezt szopogatom. A belek is morognak. A szemem szárazon ég, fáradt Az agyam tompa, sötét, gondolattalan vagyok. Bár rajzanak bennem képek, szavak, jönnek, elhagynak, mindez ismert, érdektelen. Nyomorultan, nyugtalanul — ez is alkalmas az önismeretre, elfogadásra, változásra. Március 9- Szaggatott alvás. Inkább villanyt gyújtok, nézelődöm, vakarózok. Tompa, nehéz vagyok, alkalmatlan arra, hogy írjak (nono!), meditáljak, olvassak. Vágyakozós álom, mintha ezzel lett volna egészen a túli időm. Csalogatóan szép, személyes szín, megérinteném, s amikor nyúlok feléje, közelítem, kifakul, eltűnik, hiánya marad, elfordulok és megint a szín a tér másik részén. Ha sikerül, ritkán, belenyúlnom, kiderül, hogy még mindig kívülem van, idegen. És nem tudom megmondani, milyen szín. Csak ott és akkor létező. Vele elmúlt a szó is, amivel megnevezhető.
