Irodalmi Szemle, 2003
2003/2 - MÚLT ÉS TÖRTÉNELEM - Popély Gyula: I. A Felvidék iskolaügye a dualizmus éveiben (Vázlatos áttekintés) (tanulmány)
Popély Gyula irányú törekvés csak elvetélt erőlködés maradt. A nemzetiségi vezetők pedig — kevés kivételtől eltekintve — határozottan szembehelyezkedtek az államnyelv kötelező tanításának elvével és gyakorlatával. Egyrészről a magyar tanügyi politika, másrészről a nemzetiségi vezetők álláspontjának jó szándékú egyeztetésére, illetve az ellentétek korrigálására a történelem folyása a dualizmus utolsó szakaszában már nem nyújtott kellő időt. A történettudomány utólagosan igazoltnak látja a magyar nyelv kötelező népiskolai oktatása túlzott szorgalmazásának hiábavalóságát, sőt ártalmas magyarságellenes kihatásait is számon tartja. Asztalos Miklós például már 1934-ben leszögezte a magyarországi nemzetiségek történetét feldolgozó munkájában, hogy szerinte a Lex Apponyi „ugyan egy jottányit sem magyarosított, viszont kimeríthetetlen propagandaanyagot szolgáltatott a nemzetiségeknek”.42 Dolmányos István, a téma egyik kiváló ismerője ugyancsak látványos sikertelenségről számol be az iskolai magyarosítás kapcsán. „A Lex Apponyi joggal vált az iskolapolitikai eszközökkel folytatott, kudarcra ítélt asszimilációs kísérletek szimbólumává” — szögezte le az elkötelezett marxista történész egyik 19ó8-ban publikált tanulmányában.43 Nyilvánvaló, hogy az Apponyi-féle oktatásügyi jogszabályok után sem volt egyértelműen eredményesnek nevezhető a magyar nyelv oktatása a szlovák iskolákban. Egyes vidékeken uganis nemcsak a szlovák papok és tanítók szabotálták a tanítását, hanem maga a szlovák lakosság is. Polányi Imre adatai szerint „számos községben szinte fenyegetőleg kényszerítették a tanítót, hogy ne tanítsa a magyar nyelvet, a gyerekek pedig nem válaszoltak a magyarul feltett kérdésekre”.44 A magyar nyelvoktatás színvonala különösen a szlovák tannyelvű felekezeti iskolákban hagyott sok kívánnivalót maga után. Ezt utólagosan az akkori állapotokat tapasztalatból ismerő szlovák politikusok, élvonalbeli tanáremberek és egyéb közéleti személyiségek is beismerték. Például Branislav Varsik akadémikus, a pozsonyi Komenský Egyetem egykori tanszékvezető történész- professzosa 1987-ben megjelent emlékirataiban a következő szavakkal jellemezte egykori iskolájának, a Nyitra megyei Miava evangélikus elemi népiskolájának magyar nyelvoktatását: „A miavai egyházi iskolában a magyar nyelven mint tantárgyán kívül mindent csakis szlovákul tanultunk. A tanítók jó nemzetfiakként (národovci) nem sokat gyötörtek bennünket a magyar nyelvvel. Könyv nélkül megtanultunk néhány magyar verset, és a tanfelügyelői látogatásokkor elszavaltuk azokat.”45 Megjegyzendő, hogy az idézett Branislav Varsik az 1910-1913-as években volt a miavai evangélikus elemi népiskola tanulója, tehát már évekkel az Apponyi-féle iskolai törvények hatályba lépése után, e törvények szigorából a nevezett iskolában azonban semmi nem volt érezhető. A mindennapi gyakorlat tehát azt bizonyította, hogy sem az 1879., sem pedig az 1907. évi Apponyi-féle tanügyi törvények kibocsátása után nem volt biztosított az államnyelv kötelező oktatásának hatékonysága a Felvidék szlovák tannyelvű elemi népiskoláiban. Az államhatalom csakis azáltal volt képes érvényt szerezni saját oktatásügyi jogszabályainak, ha állami iskolákat hozott létre a renitenskedő nemzetiségi területeken. Ezen törekvés figyelembe
