Irodalmi Szemle, 2003
2003/2 - MÚLT ÉS TÖRTÉNELEM - Popély Gyula: I. A Felvidék iskolaügye a dualizmus éveiben (Vázlatos áttekintés) (tanulmány)
Popély Gyula ben legalább annyi jártassággal bírnak, amennyit a gymnasium, reál-, vagy polgári iskola 4 első osztályában tanítanak”. A tanítóképezdébe jelentkező növendék vagy nyilvános iskolai bizonyítvánnyal volt köteles igazolni megfelelő előképzettségét, vagy felvételi vizsgának kellett alávetnie magát. A képezdében a tanulmányi idő három év volt. A harmadik évfolyam elvégzése után a tanítójelöltnek egy, legfeljebb két évet gyakorlati tanítással kellett eltöltenie, ezután pedig köteles volt valamennyi képezdei tantárgyból írásbeli és szóbeli vizsgát tenni, és csak e feltételek sikeres teljesítése után nyerhetett tanítói oklevelet.3 Az idézett 186&XXXVIII. te. arra is gondot fordított, hogy biztosítsa az állam felügyeleti jogát nemcsak az állami, hanem a felekezeti, községi, egyesületi és a magánosok által fenntartott iskolákban is. A felügyelet gyakorlati ellátása az állami tanfelügyelőkre hárult, ez azonban egyáltalán nem csökkentette az egyházi szervek és hatóságok közvetlen felügyeleti jogát. Ennek következtében tehát a felekezeti iskolák „kettős felügyelet alá kerültek”.4 Témánk szempontjából különös jelentőséggel bír annak vizsgálata, hogy a szóban forgó 1868XXXVIII. te. milyen szempontok alapján rendelkezett a népoktatási tanintézetek oktatási nyelvéről. Nos, az idézett népoktatási törvény 58. paragrafusa egyértelműen leszögezte a következő alapelvet: „Minden növendék anyanyelvén nyerje az oktatást, amennyiben ez a nyelv a községben divatozó nyelvek egyike. Vegyes ajkú községben ez okból oly tanító alkalmazandó, aki a községben divatozó nyelveken tanítani képes. Népesebb községekben, a hol többféle nyelvű lakosok tömegesen laknak, a mennyire a község ereje engedi, különböző ajkú segédtanítók is választatnak.” Az idézett törvény a népiskolai tanintézetek egyes típusaiban tanítandó tantárgyakat is meghatározta. Eszerint a nem magyar tanítási nyelvű elemi népiskolákban csakis a növendékek nyelvén folyt az oktatás, az államnyelvet még csak tantárgyként sem kellett tanítani. Ugyanez vonatkozott a felsőbb népiskolák leányosztályaira is. A felsőbb népiskolák fiúosztályaiban, valamint a polgári iskolákban és a tanítóképezdékben azonban — amennyiben azok oktatási nyelve nem a magyar volt — az államnyelv oktatása is kötelezővé tétetett. A magyar nyelv oktatásának intenzitásáról vagy annak heti kötelező óraszámáról azonban már nem történt törvényes intézkedés.5 Az 1868XXXVIII. te. megszületésének idején Magyarországon még nem voltak állami népiskolák. Ekkor az ilyen jellegű iskolák 96 százaléka felekezeti, 4 százaléka pedig községi iskola volt.6 így aztán természetszerűleg az egyes egyházközségek mint iskolafenntartók határozták meg községük iskolájának tanítási nyelvét. Az egyházközségeknek ezt a jogát az idézett 1868:XXXVIII. tc.-n kívül az 18ó8:XLIV. te. (A nemzetiségi egyenjogúság tárgyában) 14. paragrafusa is alátámasztotta: „Az egyházközségek (...) iskoláikban az oktatásnak nyelvét tetszés szerint határozhatják meg” — mondta ki liberális nagyvonalúsággal az ország nemzetiségi törvénye.7 Magyarországon a tanügyi kormányzat csak 1879 tavaszára tette meg az előkészületeket abban az irányban, hogy a magyar nyelv tanítását az ország nem magyar tanítási nyelvű elemi népiskoláiba is bevezesse. Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter 1879. március 11-én terjesztette be törvény
