Irodalmi Szemle, 2003
2003/2 - Pomogáts Béla: Vázlat az egészről (esszé)
Pomogáts Béla Vázlat az egészről Bevezető a Cselényi László munkásságát bemutató tanulmánygyűjteményhez A most következő tanulmányok és esszék sorában a párizsi Papp Tibor felidézi azt a személyes emlékét, amely az ifjú Cselényi László első párizsi látogatását örökítette meg. A hatvanas évek közepén vagyunk: a közép-európai irodalmak még többnyire el voltak vágva a nyugati irodalom áramlataitól, és ez még fokozottabban volt érvényes a kisebbségi magyar irodalmak, így a szlovákiai magyar irodalom esetében. A fiatal Cselényi László így — és különösen az ezután következő huzamosabb párizsi tartózkodásai során — olyan világgal és olyan irodalommal ismerkedett meg, amelyről odahaza, Pozsonyban vagy Gömörben legfeljebb sejtései lehettek. Mindenesetre volt annyira bátor és nyitott, hogy hamarosan a modern, sőt a legmodernebb költészet híve lett, szinte újra kezdte írói pályáját, és csakhamar a sokáig és méltatlanul elhanyagolt és elnyomott közép-európai és magyar avantgárd költészet újjászületésének küzdelmei között találta meg feladatát. Magam is őrzök Cselényi Lászlóról sok évtizedes emlékeket, jóllehet én nem a hatvanas évek közepén ismerkedtem meg vele, hanem szinte egy évtized múltán. Először futólag Budapesten, mikor is éppen a párizsi Magyar Műhely szerkesztőinek kezdeményezésére találkoztunk, majd Pozsonyban, ahol egy akadémiai ösztöndíj jóvoltából tölthettem el vagy másfél hetet. Cselényi akkor már túl volt a maga avantgárd „forradalmán”, és már jó ideje a Krétakor avagy lehetőségek egy elképzelt szöveghez című (1978-ban az olvasók elé került) kötetén dolgozott. Ha egy évtizeddel korábban Papp Tibor a minden újításhoz nyitottsággal és áhítattal közeledő ifjú poétával találkozott, én már egy mindvégig következetes és önmagához minden körülmények között — áldozatok árán is — hűséges írástudóval, aki szilárd hittel halad a felismert úton, ragaszkodik eszményeihez, és, ha kell, indulatoktól sem mentesen hirdeti a saját igazságait. A régi és az új avantgárd mesterei és hívei, gondoljunk csak akár Kassák Lajosra és Szentkuthy Miklósra, akár a Magyar Műhely írói körére, mindig is ezzel a következetes, áldozatos, mondhatnám így is: könyörtelen, mindenekelőtt önmagukkal szemben könyörtelen, mert megalkuvást nem ismerő, kitartással és következetességgel haladtak annak a modern irodalomnak a nem ritkán igencsak szűk ösvényén, amelynek igazságait felismerték, és amelynek igazságaiban sohasem voltak képesek kételkedni. A magyar avantgárd irodalom közel egy évszázados története azt tanúsítja, hogy nálunk az
