Irodalmi Szemle, 2003

2003/12 - KÖSZÖNTJÜK A 80 ÉVES MONOSZLÓY DEZSŐT - Fónod Zoltán:,, Mindig világba öltözöm...” A magyar próza útkeresése Cseh/Szlovákiában 1945 után (tanulmány)

„Mindig világba öltözöm...”

beszélgetésünk során így vallott magáról: „Az én felfogásomban a regény arra való, hogy felmérje, megmutassa és költőivé emelje az emberi sorsot!”06’

Elszánt és bátor kísérletezője irodalmunknak — mind a prózában, mind a lírában! - Gál Sándor. Tőzsér Árpád a „pusztulás méltósága” metaforával tisztelte meg őt, hatvanadik születésnapja alkalmából. Novelláskötete 1968-ban jelent meg, elbeszélései, karcolatai azonban 1961-tól jelentek meg a hazai magyar sajtóban, köztük az első novellájaként számon tartott Sárház című is. „... van valami felfigyeltető ezekben az írásokban, melyeknek mindegyike a mát választja témául... Gál Sándor a mai kor szülötte, s valóságszemlélete, életérzése, írói attitűdje egyaránt ezt tükrözi” - írtam annak idején a kötet meghatározó jegyeként.07’ A kötet legerőteljesebb novellája az Áradás után (mely egy szerelem történetét mondja el), a címadó Nem voltam szent (melyben két éjszaka kalandja tárul elénk), s a Hotel Ipszilon és az Akinek fél szemét kiharapta a kutya című (melyekben az emberi kiszolgáltatottság témája jelenik meg). Nincsenek nagy tablók, történelmi kitárulkozások, vannak viszont emberszabású történetek, élmények, melyeknek megírása nélkül szegényebb lenne irodalmunk.

Kisprózájából a Kavicshegyek című válogatott kötetében (1979) jelentek meg azok az írásai, melyek az egyéni hangételű, igényes novellákat, elbeszéléseket képviselték. Két későbbi címadó novellája (Kavicshegyek, Első osztályú magány) a Múmia a fűben című kötetben jelentek meg 1970-ben. Jelzésértékű lehet ez írói fejlődése szempontjából. Az érett, rangos novellisztika egyik útjelző kötetének számíthatjuk A fekete ménes (1981) címűt. Kiemelkedő elbeszélésként, riportnovellaként marad meg emlékezetünkben A király (1971) vagy a Családi krónika (1977) és a Fekete ménes (1980), illetve a Tábori lapok (1981). (Az évszám az Irodalmi Szemlében közölt időpontot jelzi.) Szociográfiai hüségű és lírai ihletü szülőföldkönyvet is írt, mely Mesét mondok, valóságot címmel (1980) jelent meg.

Első kötetei kapcsán a kísérletező novellista jellemzőjeként állapította meg Görömbei András, hogy „novellái általában nem egy központi mag köré épülnek, hiányzik belőlük a boccacciói »sólyom-motívum«. Közérzetnovelláknak nevezhetnénk ezeket az írásokat... Egy közérzetet, hangulati, érzésbeli állapotot világítanak meg a lazán egymáshoz kapcsolódó cselekményszálak”. A „csendes drámák” cse- hovi eseménytelenségét véli feldezni novelláiban, melyekben a „hősök” nem cselekszenek, hanem „legjobb esetben velük történik valami”. „Gál hősei szenvednek a magánytól, valamiféle belső gátoltságtól, amely nem engedi, hogy otthon legyenek a világban.” Az első személyű elbeszélések mögött Görömbei a hatások sokféleségére (Hemingway, Móricz és Kafka) utal.08’ A szenvedés, a magányosság érzése mögött, persze mindenekelőtt a kisebbségi sorsban élő hősök életérzését, idegszálaikba beleszőtt egyéni és közösségi tragédiáit fedezhetjük fel.

Gál Sándor hőseit egy tisztább eszmény vezérli, ennek érdekében küzdenek vagy buknak el. A humánumot védik s adják tovább. „Szeretnék egyetlen életű, egyetlen sorsú jelen idejű ember lenni” — mondja a Fehér piramis első személyű