Irodalmi Szemle, 2002
2002/1-2 - A HETVENÉVES OZSVALD ÁRPÁD KÖSZÖNTÉSE - Duba Gyula: A teljesség lehetetlensége (esszé)
Duba Gyula A költőben az összes részlet egységében él. s amikor egymás mellett látja őket, különbözőségük belevész a nagy egészbe. Építkező kedve nagy, rendezői energiái töretlenek. Együtt érez az elképzelt Mű roppant anyagával, úgy véli, a részek megformáltak, az építőkövek kimódoltak, pontosan szabottak, méret- szerűek, csak a helyükre kell illeszteni őket, beépíteni a lehetséges épületbe. Közben a Műre s magára gondol, alig az olvasóra! A mű jelenére, nem utóéletére. Egyrészt így természetes, másrészt így problematikus! írás közben az olvasó valóban nem mérvadó. Ám minden forma szerves egységre tör, a kötetlennek is valamiféle törvényei vannak-legyenek! A forma egysége emberi természetű. Az intuíciós megközelíthetőségre épül és a kifejezés organikus voltának alávetett. Az írott aleatorikus szövegnek nincs előadója, hogy értelmezze és variálja vagy nyomósítsa a lényeget. A szöveg önálló életet él. Értéke kommunikatív voltában (is) rejlik. Leírtam már máskor, hogy Cselényi formai kísérleteiben avantgárd, valóságérzékelése és képi rendszere azonban inkább realista. Alig vonzzák a transzcendenciák, s a metafizika is módjával kíséri. Aleatorikus kísérletei azonban nyelvi fellazulásban és széteső mondatfűzésben, a logosz rendjének szétesésében érvényesülnek. Az idő fogalma elbizonytalanodott, megíratlanná és megírhatatlanná válik a költemény. S a szövegek elképzelné, és látomássá a Mű. A Duna-táji téridő-mítosz szélesen induló és nagy mélységekbe gyökerező panorámája tárul elénk, a látványban minden bizonytalan és feltételezett, s az időnként nagy erővel felvillanó kontúrok nehezen állnak össze a nagy Egésszé. Mintha az aleatorikus szövegek a vágyott Mű lehetetlenségét kívánnák bizonyítani. * * * Tőzsér Árpád Cselényi költészetét egy fontos esszéjében — a spanyol Escoriál épületéhez hasonlítva, úgy minősítette: „...ezt a költészetet fenntartásaim ellenére is az 1945 utáni szlovákiai magyar líra legnagyobb vállalkozásának tartom... a Cselényi-vers nagyon is felnőtt, nagyon is tudatos, és öntudatos kihívás: a másság és másként látás, egyszóval a költészet mindenkori kihívása az olvasóval szemben.” A prózakönyvek kapcsán tett megfigyelésünk is bizonyítja, mennyire bővülő természetű költői világ ez, valóban van benne valami kozmoszszerűség. Nem annyira fejlődik, inkább terjeszkedik. Növekszik, újabb tartományokat hódít meg, bővíti a már megismerteket, expanzív jellegű. A korán megragadott ősmagyar mítoszokat az emberiség ősmítoszai lényegítik át, az ókori teremtéslegendák a Bibliával társulnak, a nemzeti hősénekek és hiedelmek kultúrtörténeti legendákkal bővülnek. Az emberiség bölcseleti óriásaihoz képzőművészeti és zenei géniuszok, építő mesterek társulnak, koruk-korszakaik világítótornyaiként. Az írásbeliség hatalmas művei építészeti csodákkal szembesülnek, a televényként burjánzó tudatvilágban duzzadva növekszik az egyetemes kultúrörökség ismerettára. Szellemi kozmoszában bennfentesként jár-kel a költő. A birodalom gazdájának érzi magát. Líráját kiegészítik és gazdagítják a vallomások, műhelynaplók és interjúk, a
