Irodalmi Szemle, 2002
2002/10 - IRODALMI NOBEL-DÍJ - Duba Gyula: A vad áradás (regényrészlet)
Duba Gyula önzetlenül segít. Tisztelet érte, uraim! Kérem szponzorunkat, mutatkozzon be nyilvánosan! Listy István uramat kérem a szónoki emelvényre! A fanfárok olyan váratlanul rikoltottak fel, hogy számosán belerezzennek. Nofene!, mondja bizonytalan hangon Zsembery Kolos. A sokat látott középkori épületek közönyösen figyelnek. Nofene!, ismétli a költő, ez nem lehet tréfa, Gondterhelt! Személyesen Listy? Gondterhelt nem szól. Csak gondolja, de hiszen nem is ittunk, Kolos! Valaki előlép a tarka csoportból. Délceg fiatalember, meggyszínű prémes köpenye térdig ér, hódprémes süvegét a fején hagyja, kardja megcsörren a köveken, ahogy az emelvényre lép. Szabályos arcú férfi, szinte férfiszépség. Komoly, ahogy hallgatóságán körülhordozza tekintetét. Van valami a szemében, amitől a tömeg elcsendesedik. Van a tekintetében valami félelmet keltő vonás. Bár Listy nyájasan elmosolyodik, ám a szemében rossz fények, tekintetéből gonosz villanások csapnak az emberekre. Önkéntelenül beleborzonganak. Nagy csend a téren, nyugtalanító hang beszél. — Az arany és a vér... úgy bizony, urak...! A pénz játékos mozgása, eszelősen bolondos körforgása, úgy bizony!... Hát még az aranycsinálás kiszámíthatatlan, bűvös mesterséges... akár a szép asszony vonakodása vagy készsége, hogyan adja oda magát! — Látszólag kedélyesen szól, ám közben sötéten mosolyog Listy István úr. — A városi béke azonban mindennél fontosabb! Mindennél elébb való a rend. Rend és béke, az aranycsinálás, pénzszerzés és üzleti sikerek előfeltétele! Summa summárum, a sikeres polgári élet záloga! Áldozni kell érte, néha nagyon sokat. Az üzlet békés rendben megy jól, ha nincsenek rablók és gonosztevők, amikor az ügyes vállalkozóra a törvény vigyáz! Ilyenkor a pénz nyugodtan és bőven fiadzik. Szaporodik gazdagon annál, aki tisztában van mozgásának törvényeivel. Az anyagi gyarapodáshoz, a piaci gazdálkodáshoz és virágzó termeléshez törvények kellenek, szigorú, mondhatnám, vastörvények, melyek a városi békét biztosítják! A pernahajder piti gonosztevőket pedig...?! — Fagyosan mosolyog, a szfinx kővigyora örök végtelenségében, kinyújtja jobb karját, s kezét marokra zárva, mintha egy nyakat fogna, összeszorítja. — Az ilyen hebrencs gonosztevőkkel majd elbánik a városi hóhér...! Az a dolga, Meister Züchtinger uram mindig készen áll. Arany és vér, mondottam volt, s még hozzáteszem: tekintélyes rokonság, a legfelsőbb szinten ható, hatalmas jótevő! Szilárd háttér és... szponzorok, uraim... bő szponzori háttér, magas összeköttetések... egész vagyonommal és teljes erkölcsi súlyommal a Városi Béke Pártja mögött állok, mondhatnám, az oldalán... A nagy csendben az ismeretlen közbeszóló garabonciás szavai hallatán sokakban megfagy a vér. — Listy uram, hallod... ebül jött jószág ebül vész...! — Deákos külsejű fiatalember kiáltja erős hangon, malaclopó köpenyes, csúcsos fekete kalpagos alak, sovány lábán ráncos a harisnyanadrág, félcipője vásott, kopott. — Tisztára mosott piszkos pénzekkel, bizony... kontár fekete alkímia, úgybizony... tán csak nem az ördöggel cimborálunk, Listy uram?! Nyilvánosan adjon számot, mit kotyvasztanak Belzebubbal éjt nappallá téve a háza pincéjében...?! A deák még beszélt volna, egy pillanatra felhevülten körülnéz, talán helyeslést vár, ám dermedt hallgatással találkozik. S egy fekete köpenyes, vörös
