Irodalmi Szemle, 2002

2002/9 - MARGÓ - Dénes György: Bábi (portré)

MARGÓ

erőssége: realitása és az ebből fakadó tömörség, kemény markolás és biztos dobbantás...”

Később Bábi fogalmazta meg nemzetiségi létünk, sorsunk, megmaradásunk sarkalatos kérdéseit. Okulásul című, párját ritkító költeményében írja:

Nyolc testvér közül mai napig csak én maradtam meg magyarnak; embert alázó kényszerűség, a nyolc közül csak én tagadlak.

Az évek űztek, megaláztak, erőt mi adott, én sem értem; ha szerettem is ezt a népet, nem följegyezni való érdem.

Ám okulásul kell a hétnek és okulásul százezernek: a magyar ember csak magyarként marad meg nálunk ép embernek,

mert magamagát árulta el, ki oktalanul másképp vélte; ha társtalanul kallódik most, ám kallódjon, nem kár érte.

De napnak arcát ne mutassa, rejtezzék, bújjon félve, fázva: a szabad élet nem szereti, ki magamagát megalázza.

Nagy hercehurca keletkezett e költemény megjelenése után. Azzal vádolták Bábit, hogy gyógyíthatatlan nacionalista. Pedig arról szó sem volt. O a nemzetiségi elnyomatás, a fenyegető kényszer ellen emelte föl hangját az igazság nevében.

Gyötrő szenvedélye volt a költészet, szinte nem is lehetett vele másról beszélni. Bármiről esett szó, mindig a prozódiához kanyarodott vissza. Monoton hangon, de érezhető belső feszültséggel olvasta föl verseinek végtelen sorait. Ha észrevette, hogy lankad az ember figyelme, oldalba bökte:

— Figyelj, öreg! Érted, öreg?!

Látom adys fejét, homlokába csüngő, koromsötéten is fényes hajtincseit, ellágyuló tekintetét.

Az idő mélységes kútjából elémbe tolongnak az emlékek, együttlétünk számlálhatatlan percei, órái, a derűs-borús napok, boros hangulatok, heccelődé- sek, viták, írószövetségi, kávéházi összejövetelek, vidéki kiruccanások. Az ifjúságból a férfikorba hajló élet s a kertek alól lopakodó öregség.