Irodalmi Szemle, 2002

2002/9 - TURCZEL LAJOST KÖSZÖNTJÜK! - Cselényi László: Kő-ország (Töredékek egy készülő memoárhoz)

Cselényi László

Kő-ország

Töredékek egy készülő memoárhoz Minden kezdet nehéz i.

Természetes, hogy minden kezdet nehéz. Egy könyv első fejezetének első bekezdése is. De hogy ennyire? Körülbelül a huszadik megjelent könyvemnél tartok, de még mindig nem tudom, hogyan kell egy könyvet elkezdeni? Különösen nem tudom hát, amikor nem másról van szó, mint a szülőföldem krónikája. Hiszen, ha jól meggondolom, soha nem írtam másról, mint erről, a szülőföldemről. És mégis. Pontosabban: miről akarsz hát írni ezúttal, ha mindig is erről írtál? De valójában így állnak-e a dolgok? Idestova éppen ötven esztendeje, hogy írni kezdtem. S miről is írtam volna első verseimet, 1953-ban, ha nem a szülőföldről?

Ködbe borult a táj, a hegyek, a rónák, csendes kis faluknak karcsú tornyai, a mogorva folyók lassan hömpölyögnek, benn az erdők mélyén dühös vad visít.

Igen, ez volt első verseim egyike, ám azóta sok víz lefolyt nemcsak a Sajón, nemcsak az Ipolyon, s nemcsak a Dunán, hanem a Szajnán is, s azt már csak nem akarod állítani, hogy az Összefüggések avagy Az emberélet útjának felén című kompozíciót, amelyért bizony annyi pofont kaptál, s legelőször is a hazaáruló titulust, avagy az Aleatória, az is a szülőföldről szólt? Márpedig így igaz. Nem tudom már, ki mondta először, alighanem többen, s magam is megismételtem egy interjúmban Déry ürügyén, aki arra a kérdésre, hogy tudna-e más, mint magyar író lenni, ezt válaszolta: aki egyszer itt született, ezen a történelmileg, etnikailag annyira összekuszálódott Dunatájon, az tehet akármit ellene, a bőréből ki nem bújhat. Ezért nevetségesek azok a bizonyos, gyökértelenségről szóló vádaskodások, hisz írhatok én akármilyen vad, gyökértelennek, hagyománytalannak, a cseh/szlovákiai magyar valóságtól elrugaszkodónak tűnő szöveget, a mélypszichológia bebizonyítja, hogy a szándék csak szándék marad. S ez így van természetesen a szülőfölddel is, teszem most hozzá, több mint húsz év után. Mert miből él az író? Azt csak a kezdők és a dilettánsok hiszik, hogy szüntelenül új témák után kell loholniok. A valódi író elsősorban a múltjából él. Az én koromban pedig az ember már egyre inkább Az eltűnt idő nyomában kutat. S talál elegendő élményt,