Irodalmi Szemle, 2002

2002/8 - Tőzsér Árpád: Globalitások a magyar irodalomban (előadás)

Globalitások a magyar irodalomban

* * *

Hogy idealizálom a helyzetet? Meglehet, de az 1999-es Seattle-i városrombolás, s a 2001-es New-York-i repülős támadás után, azaz annak a tudatában, hogy a globalizáciős színjáték legfőbb rendezője, a Kereskedelmi Világszervezet csak akkor konferenciázhat, ha a hely tüntetői is úgy akarják, valamint hogy néhány halálra szánt ún. terrorista akciója képes megrengetni egy világbirodalmat, szóval 2002-ben már nehéz nem látni a helyinek, a lokálisnak a globáliséhoz fogható, szintén globális erejét.

Sőt, ha képesek vagyunk a lokálist és a globálist ugyanazzal az elfogulatlansággal szemlélni, akkor azt is látnunk kell, hogy az előnyei mindkettőnek ugyanolyan élet- és művészetigenlők, s a veszélyei mindkettőnek ugyanolyan ijesztőek.

Ez utóbbi illusztrációjaként, s mintegy e bevezetés slusszpoénjaként hadd szögezzek le valamit: én a helyi és népi kötődéseim ellenére sem látnám szívesen leányainkat, asszonyainkat a fundamentalizmus csadorjába, folklórjába öltözve, de azt sem hallanám szívesen, ha valaki Magyarországról jelentené ki, amit nemrég a kitűnő holland-belga-flamand író, Benno Barnard a korábbi hazájáról, Hollandiáról írt le: hogy az ti. ma a globális Amerika kurvája.

Következésképpen az én feladatom a globalitás vonatkozásában nem lehet más, mint azoknak az eszközöknek a keresése, amelyek a globalitásnak is, lokalitásnak is az élet- és kultúraigenlő folyamatait erősítik.

* * *

Aggályaink és aggodalmaink ellenére is tegyük föl, hogy a lokalizáció és a globalizáció meghatározó erői, ha nem is egymáshoz szelídülnek, de legalább egymáshoz törődnek, csiszolódnak, vagy hogy az illetékeseknek, a politikusok bölcsebbjeinek, a gazdasági szakembereknek, tudósoknak sikerül a „globalizáció folyamatát nemcsak gazdaságilag, hanem szociálisan és kulturálisan is az átlagember szolgálatára kényszeríteni’ (Anthony Giddens, az ún. európai stílusú globalizáció elméleti kidolgozója fogalmazott így nemrégen).

Számunkra, kis nyelvek és népek szellemi képviselői számára akkor elsősorban az lesz a kérdés, hogy mit és hogyan juttassunk be a saját kultúránkból és életformánkból a majdani globális kultúra organizmusába. Ez utóbbi vékony, felületi rétegének az elfogadása, elsősorban az angol nyelvnek és a globális életforma bizonyos elemeinek az átvétele valószínűleg kategorikus imperativus lesz, az átadás viszont az átadó felkészültségének, szellemisége, kulturális hagyományai súlyának, átütő erejének az arányában történik majd. A globális támadás ezzel a súllyal és átütő erővel egyenes arányban vált majd ki az egyes helyi-nemzeti kultúrákból ellenhatást, mozgósít bennük új életenergiákat.

A már létező Európai Unióban máris azt tapasztaljuk, hogy a helyi, a nemzeti eszme erősödik. A franciák globalizációs ellenszenve közismert, de az utóbbi időben mintha a németek is úgy látnák, hogy a hagyományaik, s főleg az irodalmuk jobban szolgálhatja a német újraegyesítést, mint ahogy azt a berlini