Irodalmi Szemle, 2002
2002/8 - Tőzsér Árpád: Globalitások a magyar irodalomban (előadás)
Tőzsér Árpád Globalitások a magyar irodalomban* Megpróbálok megjegyzéseket fűzni egy A nemzeti irodalom és a globalizáció című elképzelt előadáshoz. Az ilyen írás a természetéből következően töredékes, glosszaszerű. Elnézést érte. Kezdjük a legelején. A lokális kultúrát már Anonymus, az első globális elbeszélőnk is lekezelően emlegeti. Amint az általánosan ismert, gestája prológusában megvetéssel szól a parasztok hamis meséiről. A magyar középkorban s később nincs olyan képviselője a globális latin nyelvű magaskultúrának, aki legalább meg ne, vagy még inkább le ne mosolyogná a művészet helyi, népnyelvű megnyilvánulásait. A mi Anonymusunk azért mást is tesz, nem csak lemosolyog és megvet: megírja az első magyarországi regényt, vagy legalábbis - a középkori irodalom ismert Trója története mintájára - egy izgalmas, fordulatos magyar történelmi elbeszélést szerkeszt. A bevezetőben egy bizonyos N. nevű, feltehetően francia vagy olasz iskolatársát emlegeti, elmondja, hogy ennek az N.-nek a kérésére írta meg a művét, őt akarta tájékoztatni a magyar királyok és főurak nemes származásáról. S P. mester ezzel a jeles műkezdéssel is hagyományt teremt, utána nálunk a tájékozatlan külföldi iskolatársak, tanárok, írástudók érdeklődésére vagy magyarságot fitymáló véleményére hivatkozni divat lesz, a különböző magyarországi vagy magyar nyelvű művek bevezetőiben szinte toposszá növi ki magát a fordulat: az idegenek barbároknak mondanak bennünket, s én, íme saját alkotómunkámat szegezem szembe az igaztalan váddal. Kimutathatóan így születik például Bornemisza Péter Magyar Elektrája vagy mondjuk az első magyarországi irodalomtörténetünk, Czvittinger Dávid híres Specimenje (azaz Bizonyítéka,, és nem Kísérlete, ahogy az irodalomtörténeteink fordítják a címet), de azt hiszem, tulajdonképpen még a huszadik század elejének a nagy irodalmi vállalkozása, a Nyugat is úgy jött létre, mint Zrínyi korszakos művei, ti. abból a meggyőződésből, hogy tehetségben és tanulási készségben egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalóak, s mi is képesek vagyunk felzárkózni a legmodernebb nyugati irodalmi progresszióhoz. A legszívesebben azt mondanám: ezek a korai és későbbi íróink adekvát módon válaszoltak a latin-keresztény-nyugati globalitás kihívására, olyan műveket alkottak, amelyek a globalitás szuverén módon elsajátított és alkalmazott nyelvét saját, hazai jelentésekkel dúsították.
