Irodalmi Szemle, 2002
2002/8 - Bálint Péter: Kisöpörtem a padlást (regényrészlet)
Bálint Péter Kisöpörtem a padlást Egy kretén vallomásai Egyke vagyok, megtapasztalhattam a magányos gyermekkor előnyeit és hátrányait is, s bajosan tudnám megmondani, milyen viszonyt ápolnék egy fivérrel vagy nővérrel, egyáltalán el tudnám-e viselni bármelyik létét. Nem kellett osztoznom senkivel sem a tábla csokoládén, a karácsonyfa alatti ajándékokon, a szánkón; nem volt, aki árulkodjon rám a szüleimnél, akik bizonyára igazat is adtak volna neki és védelmére kelnek, ha beigazolódik gonoszkodásom; nem volt kivel rivalizáljak szüleim, nagyszüleim és általában az idegenek szeretetéért; nem kellett alkalmazkodnom másvalaki jelenlétéhez és rigolyáihoz: egyszóval egy sereg olyan kényelmetlenségtől és szorongástól szabadultam meg szüleim jóvoltából, amik megkeserítették volna az életemet. Másfelől az is igaz, hogy időnként mérhetetlen hiányát éreztem egy játszótársnak, aki mindig kéznél van; olykor jó lett volna valakivel összesúgni és kibeszélni nyomasztó titkaimat, melyek egyre gyülemlettek az évek során, s egy valóságos társ hiányában játék mackóm hallgatására, titoktartására lettek bízva; s nemegyszer szerettem volna, ha nem csupán engem szidnak egy rossz jegyért, lustaságomért, figyelmetlenségemért, vagy mert a neveltetésem alapelvei egyikét megsértettem. Meglehet, ha nem egyedül növök fel, most nem volnék ilyen mérhetetlenül önző, betegesen képzelgő és halandzsázó, elviselhetetlenül szeszélyes és patológiás természetű; mivel azonban nincs bizonyíték az ellenkezőjére, mindez csak feltételezés. Lelki hintázásaim és időszakos depresszióim nem a testvérszeretet hiányából fakadnak, noha abban, hogy képtelen vagyok elviselni a gyermekeket, nyilván nagy szerepet játszik magányosan eltöltött gyermekkorom. Kevesen merik bevallani, még az egykék táborához tartozók közül is, hogy éppúgy szédülnek és viszolyognak egy gyermek közvetlen közelében — benne a feltételezett és nem kívánt testvért látva —, mint nem is egy homoszexuális a más neműek jelenlétében. Valahányszor csak testvérét szapulta, egzecíroztatta vagy verte egy iskolai barátom, különösebb magyarázkodás nélkül is mélységes megértésre talált nálam, olykor még ösztökéltem is az ellenségeskedésre, s iparkodtam meghosszabbítani a haragtartás idejét, mert az idő alatt bizton számíthattam hűségére. Béke idején a hűség nehezebben kikényszeríthető, és kevésbé tartós is e meghitt viszony. Bár az igazat megvallva, kevés olyan testvérpárt láttam, amelyik összeölelkezve járkált volna, kivéve, ha a gyengébbiket egy idegen bántalmazta, sérülés érte játék közben, vagy éppen kibékültek; legtöbbjük esetében a nagyobbik ügyet sem vetett a kicsire, aki irigykedve szemlélte, hogy a fivér a nagyok valamelyik
