Irodalmi Szemle, 2002
2002/8 - Tőzsér Árpád versei: Zsé arca, Zeusz és Héra veszekszik
Tőzsér Árpád versei szép nőket elém, de ez most ott, a tizenegyedik és a tizenötödik emelet között maga volt a jelenés, tízezer voltos égő szemem foglalatába csavarva! A lába között villogott az örök vaku, s én éreztem, ehhez képest a költészet, a vers a zsebemben, milyen kevés. Mert verset vittem a rádió szerkesztőjének, Schopenhauert verseltem meg, mint valaha Proudhon Kantot: A női szépség kelepce, melyet a fajfenntartás ösztöne állít a férfinak... — azt írtam meg, amit a bölcs agglegény a nőkről tartott. A vers a zsebemben, a kelepce kint! Csakhogy a csábos tőrt a felvonó, e nagyobb zseb összezárta az áldozatával Ez volt az alapképlet, de éreztem, minden másként van: a schopenhaueri kép diszkordáns, a mi liftünk egy valósabb valótlan világban szárnyal. 4. Vigasztalanul megvénült minden, a Férfi csak emlékszik a tízezer voltra, valójában már az űrsivatag semleges homokján bolyong az árva, s a Nő, nos, emez a tizenötödik emeleten burrogva kiszállt, s amaz, az Örökébb, a Földanya: belezuhan az égbe, a kozmikus vonzás leáll, a kelepce önmagát zárja.
