Irodalmi Szemle, 2002
2002/8 - Tőzsér Árpád versei: Zsé arca, Zeusz és Héra veszekszik
Tőzsér Árpád Zsé arca (A Tanulmányok költőportrékhoz c. sorozatból) A múltkor Á. Pista egy tanácskozás pezsgő sokadalmában azzal a kérdéssel fordította felém a székét: Mi van Zsével? felentem, ez van: Zsé ül a zsélyi szülőházában, vetetlen ágyon, szőrösen, valahogy úgy, ahogy Diogenész ülhetett hordójában, vagy még inkább úgy, ahogy Renard írta a beteg Verlaine-ről: mogorva Szókratész, ijesztő Verlaine, ül és hallgat. Ő, Zsé!, aki nem is oly rég még egy harminckét emeletes üvegcsodának, a pozsonyi Sajtó Háznak a huszadik emeletén fogadta híveit, igaz, csak mint fénykép a falon. A nevezetes Ház a néhai Apolló kábelgyár helyén áll, S egykor a koronázó város egyetlen magyar napilapja is itt készült. A redakció kábé a kábelgyár legmagasabb kéményének a magasában volt, s az előtte futó folyosó falát szlovákiai magyar költők fotói, így a cigarettázó, decensen őszülő, nyakkendős Zsé mesteré is, díszítették. A sok, Pestről emigrált, lenyalt hajú hivatalnok s elnyűtt, barázdált arcú paraszt és munkás között Zsé volt az egyetlen poéta-formájú lény. Pedig ő nem verset olvasott, s nem is tekintett bele kacéran, sem súlyos felelősséggel a gép lencséjébe, ő csak cigarettázott^ s Apollo-isten nyugalmával a távolt szemlézte. (Talán Árkádia végtelen, füves mezőit látta: a háborúban a kábelgyárat lebombázták, s a gyár helye valóban sokáig Árkádia legelőihez hasonlított, én már láttam ott kecskéket is legelni.) Szóval Zsé nemrég még a Sajtó Ház huszadik emeletén füstölt, a néhai gyárkémény helyén, terében s méltóságával, verskohó, amelyben éppen drága ércek s színesfém-metaforák dúsulnak verssé, a mester aszimmetrikus arcára emlékeztető, egyszerre vihogó és síró paszkvilusokká. T. O., a másik vidéki Orpheusz (vagy az első?, döntsék ők el!), szóval T. írja valahol valamelyik ultramarin, kobalt, mangán, porosz és egyiptomi kék versében: egyszer, Washingtonban egy ősz hajú bácsi azt mondta neki: én még sohasem láttam ilyen tiszta, ártatlan arcot, mint a magáé - Én még sohasem láttam olyan gazdag, élesen tagolt költőarcot,
