Irodalmi Szemle, 2002
2002/7 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Alföldy Jenő: Rácpácegresi mirákulum (Lázár Ervin: Az asszony)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE pedig nemcsak Iszkázt és vidékét, még a családot is felejthetetlen költeményekbe foglalta Nagy László. Ágh, Csoóri, Lázár; a szellemi „előjog” birtokosai után mindhárman megtalálták a másféle élményanyagot és azt a saját látásmódot, amelynek köszönhetően kiviláglott: ugyanaz a forrás mennyire más lesz, ha nem az édes- vagy mostohabáty, hanem az öcs merít belőle. A Csillagmajor mesés novellái egyként olyan világot idéznek föl a múltból, amely az író gyermekkorában még őrizte a régi vágású falusi, pusztai közösségek vonásait. A zárt közösségek gyakori, paradox tulajdonsága, hogy egyben nyitottak is. Nincs bennük idegengyűlölet. Bizalommal fogadják az idegent, ha bizalommal közeledik hozzájuk. Kivetik, kiutálják viszont magukból a sanda szándékkal beékelődőt, a megkörnyékezőt. A hódítani akaró, idegen érdekek kinyújtott csápját. A félelemkeltéssel bomlasztót, a féltett értékek, hagyományok megcsúfolóját. Az ilyen könnyen megkaphatja a jöttment jelzőt. Nem biztos, hogy szervezett, de spontánul is egységes ellenállásba ütközik, mely nevetségessé teszi és megszégyeníti. A novella néhány mondatban így summázható: Karácsony felé egy szép asszony tűnik fel Rácpácegrespusztán pólyás kisfiával. Üldözik, s azt is megbüntetik, aki segít rajta. A pusztaiak készségesen fogadják, s vigyáznak, nehogy megneszelje jöttét a nem tudni, honnét szalasztott Bederik Duri, akitől félni kell. Megérkeznek a katonák, Bederik Duri kalauzolja őket. A tiszt kihirdeti, hogy egy nőt keresnek csecsemővel. Fejével játszik, aki tud róla, de nem jelenti. A pusztaiak rejtekutakon menekítik az üldözők elől az anyát és gyerekét. Eljövetelüktől — tán adventtői — karácsonyestig minden házban megfordulnak. Ekkor szekérre ülteti őket az elbeszélő apja, hogy biztos helyre vigye őket. Bederik Duri lesben áll a határban. Amikor előugrik a sötétből, az apa a lovak közé csap, de az asszony köpenye az áruló kezében marad. Viszi a „bűnjelt” a katonáknak. A szökevényeket egy másik kocsi várja, eltűnnek az éjszakában. Másnap lánctalpas monstrum és egész hadsereg jelenik meg a pusztán. Elöl Bederik Duri lobogtatja zsákmányát, a köpenyt. A pusztaiak menekülnének, de a kör bezárul. Nincs már menekvés, érzik, hogy pillanatok múlva kő kövön nem marad Rácpácegresből. Ekkor történik meg a csoda. Láthatatlanná változnak a házak, emberek. A tiszt azt hiszi, lóvá tették. Bottal támad Bederik Durira. A had elvonul, a puszta népe kórusban neveti ki — a rácegresi kollégával mondva — a csúffá tett „magánszorgalmú kutyát”. * * * Helybeli mesékből, pletykákból, legendákból táplálkoznak a Csillagmajor novellái. A szórakoztató, hellyel-közzel babonás szóbeszédek a népköltészet módján születtek és formálódtak a pusztaiak között. A Csillagmajor előképei, úgy vélem, főleg Mikszáth nevezetes elbeszélései, A jó palócok és a Tót atyafiak vagy az ezeknek mintát adó külföldi művek. Például a francia Daudet Levelek a malomból című novellafüzére. Jókora leszűkítés volna mégis, ha csupán a romantikus és a realisztikus széppróza határán keletkezett 19. századi művekben keresnénk Lázár novellái
