Irodalmi Szemle, 2002
2002/7 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Vendégkritikák - Gömöri György: Az igazi hűség (és hála) éneke (Vas István: Pesti elégia)
nemzetem./ A hét sebedet látta két szemem” — írja. majd néhány sorral később így folytatja: „És köszönöm, hogy szent sebed előtt / Életem tornya összedőlt,/ S kiárad bennem boldog szégyenem,/ S minden szenvedve hordott kételyem / S a szenvedélyes értelem/ Érvénytelen, érvénytelen.” Ötvenhatot tehát Vas István olyan csodának látta, ami a magyarsággal kapcsolatos összes korábbi fenntartását és kételyét egyszer s mindenkorra érvénytelenítette. 1956-ban, egy kegyelmi pillanatban teljesen azonosulni tudott nemzetével. Érthető, hogy ezt a verset a Kádár-korszakban nem merte közzétenni. Igaz, nem is lett volna olyan szerkesztő, aki leközli. Van azonban Vasnak egy másik, 1957 februárjában írt költeménye, aminek közlésével nem kellett harmincnégy évet várnia. Bár álcázott szövegkörnyezetben, de ebben is hitet tesz a forradalom eszméi mellett — már ez is elég volt ahhoz, hogy a Kádár-rendszer kezdeti időszakában ne lássa időszerűnek kinyomtatását. Ezt a verset, a Pesti elégiát hiába keressük Vas István 1960-ban megjelent kötetében, a Rapszódia őszi kertben című gyűjteményében, sőt, még az 1963-as Összegyűjtött versekben sincs nyoma. Kötetben a Pesti elégia először az 1970-es Mit akar ez az egy ember? lapjain bukkan föl, a tartalomjegyzékben pedig mint a Rapszódia őszi kertben című ciklus első darabja van számon tartva. íme a vers: PESTI ELÉGIA Micsoda város! Mocsokkal vastagon loccsan a sár. A gyász bíborát latyakkal igyekszik befedni február. Az ólmos esővel szüntelen szaporodva szemét szitál. Koromtól feketéllnek erjedve a hókupacok. Fölsebzett, csonkított teste a lucsokba belevacog A Városnak, amellyel a sárban is egy vagyok. A Körút sebeit mint rossz hadivatta borítja a köd. A Royal, az Emke még fekete, üszkös — már nem füstölög. A New York új villanya vibrál a tátogó romok között. A Városnak, mely a városölő éghajlatot kiállta, Tápászkodik, kigyúllad meggyötört léhasága, Nem fullad bele most sem a malteros, terjedő sárba. Tíz óra. Az élet villanya vibrál még — nem sokáig. A csüggedés gyámoltalanul berúgva a sárba okádik. Gyér gépkocsizaj rebbenti Pest gubbasztó éjszakáit. De micsoda hangok szálltak a Város utcáin át! Sosevolt remény hallatta itt fiatal füttyszavát, S szikráztatta föl érveit a végső tisztaság. KÖNYVRŐL KÖNYVRE ______ __________________________________57
