Irodalmi Szemle, 2002
2002/7 - Gere István: Csendes nap vidéken (elbeszélés)
Gere István Csendes nap vidéken Rabovics korán ébredt. A háziak még aludtak a szomszéd szobában; elfüggönyözött ajtajuk mögül nem hallatszott semmi nesz. A férfi csendben felöltözött, s körülményesen befűzte bakancsait — nem akarta feltenni a lábát az ágy mellé állított egyetlen, párnás székre, a lehajlásban pedig gátolta az utóbbi időben kissé megereszkedett hasa —, aztán az ablakhoz lépett, és elhúzta rajta a függönyt. Szép nap ígérkezett; a szemközti domb elsárgult, a vájatokban dérlepte füvét ezüsttel-arannyal szőtte be a kelő nap. Úgy gondolta, hogy míg vendéglátói előjönnek, ő sétál egyet a környéken. Kabátot húzott és kilopakodott a konyhába. A spániel azonnal elősündörgött vackáról, és kicsikart magának egy hátvakarást. Mire Rabovics előkerített egy doboz sört a hűtőből, a kutya már az ajtó előtt toporgott. — A kertkapuig velem jöhetsz — engedte ki a férfi. Este érkezett. így nem nagyon tudta megfigyelni a környéket, csupán futó benyomásai voltak róla. Errefelé valamikor bányák működtek, és ez igencsak rajtahagyta nyomait a táj képén. Meddőhányók és természetes dombok, félig kiirtott erdők és apró bányatavak váltogatták egymást a kanyargós utak mellett — ez volt minden, amit a busz ablakából a szürkületben megfigyelhetett. Na meg azok a lerobbant, és sorsukra hagyott, rozsdásodó csillék, amelyek a dombok alját csúfították, s amelyek súlyuk révén láthatóan egyre mélyebbre süllyedtek a talajba. Évtizedekkel ezelőtt járt ő már erre, nem éppen jókedvében, és ennek megfelelően nem is őrzött szép emlékeket a környékről, úgyhogy kissé meglepte, de kellemes, jóleső érzéssel töltötte el a tájnak az a szépsége, amit a reggeli, langyos napfényben mutatott. A ház a falu egyetlen főutcáján állt, egy hajtűkanyarban, magas dombbal szemben, kertje viszont enyhe lejtéssel — keskeny, de hosszú szalagparcellaként — nádas tóhoz futott le. A tó mögött sziklás hegy magasodott, oldalában kerek falú, terméskőből épült kápolnával, amely mellett keskeny dűlőút vezetett át a hegyen — Rabovics erre jól emlékezett — egy másik, még ennél is kisebb faluba. A ház árnyékában hűvös volt, de a kert aljában már cirógatóan tűzött a nap, olyannyira, hogy a férfi a szeme elé emelte a kezét. A kutya boldogan ugrabugrált körülötte, és amikor Rabovics a kertkapunál vissza akarta zárni a kertbe, olyan esdeklőn nézett rá, hogy megesett rajta a szíve, és kiengedte. — A gazdád megöl, ha elcsatangolsz, te csibész — magyarázta neki a férfi, de a spániel már nem hallgatott rá, rohant le a tóhoz. Sekély kis tó volt, de tiszta vizű; átlátszó párafelhő lebegett fölötte. A kertek
