Irodalmi Szemle, 2002
2002/7 - Pénzes Tímea: A lány és a fiú (novella)
A lány és a fiú A lány a fiú álmaiban halovány orcával futott a seszínű hóban, az egész táj fekete-fehér filmkockákra hasonlított, fénytelen volt és árva. Kézfeje a hosszú télikabát zsebében lapult, A lány kezét sosem sikerült elképzelnie a fiúnak. A lány érezte belsejében a hózivatart, tudta, bele kell kortyolnia a fiú szavaiba, vagy a fagy martalékává lesz. Sovány izmaiba, csontjába és húsába belekóstolt a fagy, nyalogatta azokat és jókat nevetett a markába. Örült a prédának. A lány a hópelyhek magányos hulldogálására gondolt, aztán a csoportosan alakított dimbes-dombos hómezőkre. A fiú összeszedte bátorságát és megkérte a lányt, hogy találkozzanak végre, mert belehal a magányos várakozásba. A lány nem reagált. A fiú készülődni kezdett a bizonytalan találkára, becéző szavak után kutatott kobakjában, gyakorolta az öleléseket. A lány a virágra gondolt, amit egy másik fiú megnyesett. A cserépből vézna szál nyújtózkodott felfelé, az ágakon burjánoz- tak a levelek. Csupa élénkzöld és mélyzöld levélke. Aztán a fiú kezébe vette az ollót. Hiszen ez bokor, szólalt meg. Sosem fog így megerősödni. És már hullottak is a földre a levelek. A lány belenézett a tükörbe. Ez már nem én vagyok, mondta. A másik fiú egy ideig még gyönyörködött a munkájában, majd fogta az ollót és lelépett. Újabb áldozatok után. A fiú megadta egy tér címét és egy időpontot. Az ablakon pára ült, a táj homályosan rohant el mögötte. A lány vértelen arcát azonban világosan látta. Remélte, hogy kivirul és pirospozsgás lesz, ha lángoló csókokkal látja el. Alig tűntek fel az út menti lámpák fényei, bele is vesztek a sötétbe. Minden testrészébe szerelmes vagyok, minden rezdülésébe, gondolt a lányra a fiú. A vonatvagonok mint csókolózó giliszták csusszantak mellette. A kupéban töltött órák gyorsan szálltak tova. És várta a lányt a téren, várta a vágyva várt lányt. És a lány ott tipegett a sarok mögött, félénken leselkedett és tétován tette meg az első lépést a távolban álldogáló fiú felé. A ködben csak halvány körvonalait vette ki. Nézte őt, nézegette, bámulta, és lelki szemei előtt hirtelen felbukkant a burjánzó és megnyesett növény. A másik irányban gyér fénnyel megvilágított utca várakozott rá. A lány elindult.
