Irodalmi Szemle, 2002
2002/6 - TALLÓZÓ - Kántor Lajos: Ligeti Ernő — és amit átélt
TALLÓZÓ tűnik, de a konzervativizmusba süllyedt század eleji város megújítására való törekvés (amire némi öniróniával tekint vissza Ligeti: „Újra és újra csak azt harsogtuk...”) mégis fontos: „...szükségünk van mind több kicsiszolt főre, hogy ez a város magyarabb és európaibb legyen, mint az újabb kori történelem folyamán bármikor. Kolozsvár jelentősége számunkra nagyobb a román világban, mint a magyar világban.” Kós Károly e hőskorszak legismertebb és leginkább elemzett egyéniségei közé tartozik — Ligeti azonban árnyaltabb portrét fest róla. („Kós Károly bán, a »a viharügynök-ben, mindig volt egy csipetnyi a fantasztából, de röpirata egyike az akkori idők legszebb és legpolitikusabb megnyilatkozásainak.”) Emil Isacot évtizedeken át csak mint Ady és a magyarok hűséges barátját emlegették — Ligeti Ernő mást jegyzett fel róla. („Isac Emil iskolai példája volt a kifelé európait mímelő, de befelé türelmetlen soviniszta román értelmiségnek." A leírt részletek meggyőzően hatnak.) Nem érdektelen apró mozzanat a Bukarestből Kolozsvárra érkező, az itteni kisebbségi újságíró-szervezettel tárgyalni akaró neves román személyiségek, Costa Foru, Victor Eftimiu, Constantin Mille inzultálásának fölelevenítése; a nacionalista román diákok menekülésre késztették a vendégeket. De arról sem igen olvashatunk másutt, hogy miképpen zajlott le a Hunyadi téri színházban (a hatalomátvétel után) az első román előadás. A Súly alatt a pálma írója az övéivel, a magyar politika és kultúra személyiségeivel, a magyar közélet történéseivel szemben is képes a kritikára. Nyilván nem mindenben volt-van igaza, Ligeti Helikon-története azonban világosabban különít el korszakokat, erényeket és hibákat, mint ahogy az bennünk él. Ritkán esik szó például az anyaországi üzleti bekapcsolódásról és ennek közvetlen hatásáról. Meg a magyarországi és erdélyi magyar írók kér világháború közti kapcsolatáról. Ligeti ennek a jelzésében sem kíméletes. „Oh Erdély, Erdély! — tette szívére a kezét Karinthy ironikus álszenvedéllyel, és a mozdulatában benne volt nemcsak az ő, de igen sok anyaországi intellektuel ítélete. Erdély fogalma számukra csak egy elnyomott politikai területet jelentett, amelyen derék magyarok prüszkölnek és a fogukat csikorgatják, de hogy mi van Erdélyben, milyen is az a kisebbségi élet, erre nem voltak kíváncsiak. Ezt megismerni fáradságosabb, körülményesebb lett volna, tehát mellőzték, megelégedtek a puszta szolidaritással, amelynek gyakorlatiasítása már nem a maga bajaival küszködő magyar társadalomnak a feladata, hanem a politikusoké, a revizionista mozgalomé.” Mindezek ellenére Ligeti Ernő 1941-ben ünneplő szívvel zárja le könyvében az erdélyi irodalom kisebbségi történelmét. (A Súly alatt a pálma első mondata: „Esztendő múltával is felriadok: nem álom-e, hogy magyar világ vesz körül, és szülővárosom megint, visszavonhatatlanul és minden atomjában magyar város?”) Az Erdélyi Helikonban már évek óta nem publikál, róla sem igen vesznek tudomást a könyvszemlék írói. Budapesten, a Magyar Nemzet szerkesztőségében talál munkát. Az ostrom idején a nyilasok őt is, feleségét is agyonlövik. Ideje elmondani: Ligeti Ernő az erdélyi magyar irodalom Radnótija volt. (Kortárs, 2002. 2-3. szám)
