Irodalmi Szemle, 2002
2002/6 - NYELV ÉS ÉLET - Jakab István: A szóválasztás stilisztikája
NYELV ÉS ÉLEI' NYELV ÉS ÉLET A szóválasztás stilisztikája Évtizedek óta figyelem a szlovákiai magyar értelmiségiek: írók, újságírók, szónokok, pedagógusok szóhasználatát abból a szempontból, hogy szóválasztásaik mennyire felelnek meg a magyar standard nyelvváltozat követelményeinek. A szótévesztések és hibás szóválasztások jelentős száma nagyfokú nyelvi elbizonytalanodásunkról tanúskodik. E hibák egy része a szavak jelentéstartalmának hiányos ismeretével magyarázható, de egyre szaporodik azoknak a mennyisége, amelyeket a szavak használati értékének figyelmen kívül hagyásával követünk el. Kevesen vesznek tudomást arról — vagy talán kevesen tudják —, hogy szavaink jelentős részének meghatározott stílusértéke is van, s ezt is figyelembe kell vennünk szóválasztáskor. Törekednünk kell arra, hogy a jelentéstartalom szempontjából megfelelő szavak vagy szóalakok közül az kerüljön szövegünkbe, amelyik stilisztikai szempontból is beleillik. A stilisztikai szóválasztási szempontok mellőzése miatt elkövetett szóhasználati hibáink vizsgálata azt bizonyítja, hogy a standard nyelvváltozat alkalmazását feltételező szövegeinkbe nagy számban kerülnek be nyelvjárási elemek, argószavak és -kifejezések az odaillő standard nyelvi elemek helyett. A továbbiakban ezeknek a hatásoknak egy-egy tipikusabb esetét mutatjuk be. TÁJ- ÉS NÉPNYELVI SZAVAK A STANDARDBAN Értelmiségieink nagyobbrészt faluról származnak, elsősorban tehát a nyelvjárásuk hat rájuk. Szlovákiában azonban a városok magyarnyelv-használata sem sokban különbözik az őket körülvevő vidékétől, így megállapíthatjuk: még a városi származású írók sem mentesek vidékük nyelvjárási hatásaitól. Ez nem is volna baj, ha szükség szerint át tudnának váltani egyik nyelvváltozatról a másikra. Ilyen képességű íróval azonban kevéssel találkozunk. Gyakori viszont az a jelenség, hogy egy-egy író, de különösen újságíró a megszokott, otthon használatos népnyelvi vagy éppen tájnyelvi elemet használja fel írásában a standardba illő helyett. A félreértés elkerülése végett azonban hangsúlyozzuk, hogy a nép- és tájnyelvi elemek ellen sem emelhetünk kifogást, ha funkciójuk van a szövegben. Ez elsősorban szépirodalmi szövegekre vonatkozik. Ezeknek az elemeknek a felhasználása elfogadott módja a környezetfestésnek, a szereplők jellemzésének. Mi természetesen nem ezekre az esetekre gondolunk most, hanem azokra, amelyekben ezek a szavak irodalomkritikai, irodalomtörténeti, közéleti vagy társadalmi kérdéseket elemző publikációkban foglalják el a minden olvasó által megértett köznyelvi elemek helyét. A szerző nem tudja,
