Irodalmi Szemle, 2002
2002/6 - KEGYELET - Koncsol László: Dávid Teréz sírja fölött
KEGYELET Dávid Teréz sírja fölött Dávid Teréz személyében a második világháború utáni csehszlovákiai magyar irodalom egyik alapozó szerzőjét, próza- és drámaíróját helyezzük itt a sírba. Ha él még két hónapot, akkor 96. születésnapját ünnepeltük volna. Élete hat esztendő híján átfogta az egész borzalmas, diktatúrák és világháborúk, ország-, nyelv-, néppusztítások és vallásüldözések szaggatta huszadik századot. Tavaly, 95 éves korában még köszönthettük őt; nehezen mozdult, de szelleme ép volt, emlékezete, humora és iróniája ugyanúgy vibrált, mint régen, amikor még gyakrabban találkoztunk. Készen állt a távozásra. Az erdélyi — romániai — Görgényszentimrén született, édesapja fényképész volt. Később Ungvárra költöztek, s ő ott érettségizett 1924-ben. Megtanulta atyja mesterségét, ungvári és pozsonyi műtermekben dolgozott. A vészkorszakban illegalitásba menekült, s Pozsonyba csak 1946-ban tért vissza. Prágában és Budapesten is élt. Később mintegy három évig a komáromi magyar színház, a MATESZ dramaturgja volt. Első özvegységére 1945-ben, a másodikra 1980-ban jutott; özvegyként második férje, Bráuer Géza nevét viselte. írói vezetéknevét édesapjáéból, a Davidovicsból vonta el. Forbáth Imrével, Egri Viktorral, Szabó Bélával, részben Rácz Olivérrel és néhány ma is élő pályatársunkkal együtt a szlovákiai magyar kultúrát éltető zsidó írók sorába tartozott. írt szépprózát, leginkább mégis a színpad vonzotta. Néhány drámai művét szlovákra, csehre is lefordították, és sikerrel adták őket elő. Formai újításokkal is élt, Kásahegy című önéletrajzi könyvének öntőedényéül egy korabeli személyi kérdőív rovatai szolgáltak. Ebben mesélte el hitelesen a zsidó származásából eredő hányattatásokat, csapásokat és szenvedéseket, amelyekre egyéb írói munkáiban is visszatért. Egyik legfontosabb művének azt érzem, amelyben az 1967-es izraeli háború, a hatnapos konfliktus jeruzsálemi csatáját írta meg, ahogy egy ottani ház pincéjében élte át a harcokat. Ezt a munkáját az Irodalmi Szemlében közreadtuk. Még egy tanulságos élményt köszönhetek neki. 1966 augusztusában, hatvanadik születésnapján főszerkesztőmmel, Dobos Lászlóval fölkerestük, hogy felköszöntenénk. Izraeli rokont láttak vendégül, sógora látogatta meg őket, s vagy két órán át beszélt nekünk óúj hazájáról és a kibucuk életéről. Hiteles képet kaptunk tőle arról, hogy az izraeli mezőgazdasági szövetkezeteket hallatlanul erős nemzeti kohézió tartja össze. Ebben különböztek a mi akkori, más előzményekből, külső kényszerrel létrehozott és erőszakkal fenntartott szövetkezeteinktől Dávid Teréz élete s vele írói életműve lezárult. Teste az enyészeté, lelke a Teremtő Atyáé, munkássága a mienk és utódainké, a szlovákiai magyar olvasóké s az emberiségé. Életét köszönjük a Mindenség Urának, neki pedig