Irodalmi Szemle, 2002
2002/6 - A POSONIUM IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI DÍJ - Kubicska Kucsera Klára: Képek a szülőföldről
A Posonium Irodalmi és Művészeti Díj 2001. évének díjazottjai melyeket változatos technikákkal valósított meg gyárakban, szállodákban, házasságkötő termekben, köztereken Főleg pályája első évtizedeiben mint könyvillusztrátort, grafikust, plakáttervezőt is számon tartottuk. A legmaradandóbbat azonban a festészet területén alkotott. Főleg két időszaka kimagasló — az első a hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején, a másik a nyolcvanas évek végén Az első az 1968 körüli társadalmi fellendüléssel függ össze, melyet nálunk a művészetben az európai kor társ modern művészet felfedezése és a hozzá való csatlakozás jellemzett. Barta Gyula ekkor fordul a táj és annak civilizációs elemei egységének megalkotása felé, és egy sajátos, mind színben, mind formavilágban letisztult, absztrahált képzőművészeti nyelven tolmácsolja ennek poézisét. A sík felületen az építészet, a gépi civilizáció elemeit a pozsonyi Slovnaft, a komáromi hajógyár, a csallóközi síkság felett tornyosuló új gépezetek égre rajzolt sziluettjei nyújtották. Ennek az időszaknak a szakmai sikere a Cyprián Majerník-díj volt, 1975-ben. A nyolcvanas évek végének eredményeit legösszefogóbban az 1988-as komáromi egyéni kiállítása mutatta be. Témái szerint visszatért a tájképhez — számtalan variációban festi meg a Duna-parti tájat, méltóságos íveléseit, mind dombos, mind sík partjait, az égbolt számtalan változását. De az előző évtized szakmai eredményeit sem felejti — új tájképeiben nem az ábrázolás, hanem a kép egysége a fontos, a számtalan tanulmány és ismétlés alapján az egyre kifejezőbb forma, színakkord, kompozíció. Az említett kiállítás alcíme: Képek a szülőföldről volt. Barta Gyula művészi útja találkozott közönségének és kultúrközösségének szeretetével és elismerésével — bensőségesen átélt és kitűnő festői tudással megfestett képei valóban közkinccsé váltak. Barta Gyula 1989-ben az elsők között jelentkezett a szlovákiai magyar képzőművészek csoportosulásához és a mai napig aktív tagja. A legutóbbi években főleg szűkebb pátriájában állít ki — Komáromban, Párkányban — egyéni és csoportos kiállításokon. Munkásságában tovább szövi a nyolcvanas évek végén megkezdett szálat. A mai napig nem rekedt meg, felfedező kedve sem csökkent, élvezi a mindennapi alkotást, csiszolja és mélyíti mondanivalóját, sajátos humora sem hagyta el. És újból megjelenik a kedvező koincidencia — életkora megengedte, hogy kivárja, míg végre létrejött az életműdíj a szlovákiai magyar képzőművészet terén is. Az első az övé lett. Kubicska Kucsera Klára „Egy profi olvasó lehetőségei...” Benyovszky Krisztián Rácsmustra című kötetéről Benyovszky Krisztián annak a fiatal kritikusnemzedéknek a tagja, amely az ezredfordulón jelentkezett a szlovákiai magyar irodalomban. Nem is jó szó a kritikus arra a tevékenységre, amelyet Benyovszky folytat, hiszen olyan szövegolvasásról van szó esetében, amely jól körvonalazható elméleti alapvetésekre támaszkodik. Benyovszky Krisztián Rácsmustrájának olvastán, jegyzetapparátusát figyelve elsősorban a szláv strukturalizmus és neostrukturalizmus
