Irodalmi Szemle, 2002
2002/6 - KÖSZÖNTŐ - Veres János hagyatékából - versek (Mezők szelei, Eltűnök, Napfény, Fekete május)
Veres János hagyatékából Napfény A nypfény víg tavaszt ragyog tat, a nyírfák dereka is sudárabb; nektárt kereső fürge méhek zizegő szélben messzire szállnak. De a zöld képben szomorú romok csúfítják az ébredő vidéket. Borotvált tetők, megtépett falak ádáz fegyverzajt, vihart idéznek. Nyíló tavaszban panaszos hangon sóhajtják a letarolt házak: lám, így nyomorított meg bennünket e felvilágosult század — Fekete május Görögtűz ragyog, de mi félünk, fázunk, pedig nemrég még boldogan lobogtunk; megnémultak a gáncstalan regősök, a táncba hívó zene nem nekünk szól. Volt egy május, mely csodaszépnek látszott, a múlt szennyesét fényes szelek mosták, s most ismét úgy várjuk a szerencsénket, mint becsapott lányok a levélhordót. Idétlen felhők árnya lebzsel rajtunk, keserű mosoly remeg szikkadt szánkon. Virágaink mind lelkűnkbe-hervadnak, hiába akar meggyfánk termést hozni. Nem vétkeztem, s mivelhogy ember volnék, volt egy szelíd szándékom: élni vágytam; és földönfutók lettünk, bús nomádok — Sosem lesz meghitt tanyánk, saját kertünk? Miben higgyünk még? A hömpölygő létei medtében nincs számunkra jelölt gázló. Kezünkből kivert gyönyörű zászlónkat fel tudjuk-e még a porból emelni?
