Irodalmi Szemle, 2002

2002/6 - Gyüre Lajos: A háromlábú kisszék, Az Öregasszony (két történet)

Két történet

Jánosékkal, amikor harmadszor jött haza Amerikából. Jó termő, mindig megadja a magját, csak a kapát igen szereti. Annyi baj legyen. Közel van a faluhoz, délidőben a temető három tölgyfája alatt megpihen az ember. Meg többre már nem is futotta. Az új ház is már a bank pénzén épült. Nyögi is a kamatját a család azóta is. Nemhogy még földet vehetnének. De hát ott az egyházé. Felesben abban is van mit forgolódni. Csak legyen erő meg egészség. Nem fél ő a munkától, nem úgy mint a fiatalok.

Már a második tónál járt, alig egy hajításnyira a falutól, mikor látja, hogy az állat nemhogy elmaradt volna, hanem nagy kört hajtva, mint a Pásztor Balogh Sándor kutyája, a Bogár, ha a csorda megkerítéséhez kezd, elébe vág az útra, s ott leül, egyenesen neki szegezve a tekintetét.

— No, elfáradtál, te is? — gondolta magában. Nem félt, de azért egy husáng nem ártana, vélte magában. Lehajolt, hogy legalább egy hógolyót gyúrjon, de a kutya ekkor mély torokhangon vonításba csapó üvöltésbe kezdett. Az Öregasszony szint kővé meredt. Ez nem kutya! Ijedtében ki se merte mondani, amit gondolt. A lába mintha nem az övé volna, nem engedelmeskedett neki. Csak állt, állt, várta, mi történik tovább. Nem úgy az állat. Felállt, majd hörögve elindult az Öregasszony felé.

Ekkor az Öregasszonyon valami furcsa érzés vett erőt. Akkor érzett hasonlót, amikor a harmadszori amerikai útján a Titanic elsüllyedését jelentette be nekik a kapitány. Messze voltak tőle, nem mehettek a segítségére. Lám Mónár Erzsi hogy járt?! Útlevél nélkül mentek akkor is. Eljutottak egész Hamburgig. Már megvolt a jegyük is, de még nem szánhattak fel a hajóra, hát a parton sétáltak a kikötőben. Erős szél fújt, s Erzsinek mindig elfújta a kalapját. Merthogy úri nőknek öltöztek. Gondolták, akkor nem igazoltatják őket. De Erzsi mindig olyan szabad szájú volt, hát akkor iá-kiszaladt belőle:

— Tán b...hatna ez a kalap, hogy mindig elrepül a fejemről!

Mellettük állt egy fekete ruhás, kalapos ember, rögtön odafordult Erzsihez.

— Jöjjön csak, asszonyom! Mutassa az útlevelét!

Erzsi elkezdett szaladni, az ember utána! Én meg addig felszálltam a hajóra. Míg ez végigvillant az agyán, az állat már ott volt előtte alig háromlépésnyire. Inai negfeszültek, a horpasza úgy járt, mint a kovácsfújtató. És csak herregett. Vastag nyakán a szőr úgy állt, mintha ezer hegyes tűvel volna kiverve.

Egyetlen ugrással ledöntötte az Öregasszonyt. Egyenesen a torkához kapott. De ahogy az öregasszony hátraesett, kibomlott a nyakában lévő nagykendő, s ez akadályozta az állatot a harapásban. Az is lehet, hogy a hegyekből idáig kóborolt, elszakadva a csordától, kimerült lehetett, s a harapásában már nem volt elég erő. Csakúgy zihált a tüdeje. Fogai beleakadtak az amerikás harasztkendő rojtjaiba, és sehogy sem tudott szabadulni tőle.

Az Öregasszonyt ekkor nagy nyugalom szállta meg. Agya tisztán, világosan felmérte, mit kell tennie. Hirtelen leoldotta a nagykendőt, s egyetlen mozdulattal körültekerte vele az állat nyakát. Még meg is hurkolta jó erősen rögtön a feje alatt. Aztán csak szorította, szorította, míg csak meg nem érezte, hogy elernyed az állat teste.

Még egy ideig úgy maradt fekve a hóban. Nem érezte a hideget, csak a