Irodalmi Szemle, 2002
2002/6 - Gyüre Lajos: A háromlábú kisszék, Az Öregasszony (két történet)
Két történet míg magára vette a felső ruháját, elővette a sifonból a rojtos nagykendőjét, amit még Amerikából hozott. Hadd lássák a molnárok, hogy kivel van dolguk! Éppen hogy pirkadni kezdett, mikor elindult. Igyekezett, hogy idejében odaérjen, és elsőnek önthessen fel. Az ajtóból még visszaszólt a fiatal Józsiékhoz. Tudta, hogy fent vannak, csak tettetik az alvást, hogy ne kelljen hallgatni a zsörtölődését. — Aztán etetés után elindulhatsz. Akkorra biztosan meglesz! — Ez annyit jelentett, hogy az eplin akkorra legyen kész, fogjon be, s menjen a malomba a lisztért. De úgy früstök táján olyan fergeteges szél kerekedett, hordta a havat annyira, hogy ha egy lapáttal odébb tettek, kettőt fújt helyébe a szél. így hát lélek a faluból se be, se ki nem mehetett, olyan cudarrá vált az idő. Alighogy a fiatal Józsi betette a lábát a hólapátolásból az ajtón, még rajta volt a nagyujjas is, mikor a menyecske kijajdult az elsőházból. — Józsi! Hamar Bába nanóért! Már jönnek a fájások. — Anyád ott vár a malomban — pusmogott az orra alatt az öreg Józsi. Lesz nemulass, ha nem leszel ott idejében. — Abból pedig ma már semmi se lesz! Hallhatta! — int az ajtó felé. Ez nem vár! — s már fordult is, hogy Bába nanóért átugorjon a harmadik szomszédba. Ezzel a malomba menés le is volt zárva. — Majd hazajön valahogy. Mindig vannak ott a faluból. Felkérezkedik egy szánra. Ennyi az egész. Nyáridőben, keresztül a zsidó temetőnek hazajönni Kapósról csak egy iramodás. De télen, hóviharban, mikor a kutyát is vétek kihajtani, istenkísértés elindulni. Ámde az Öregasszony ott a malomban mindezt nem tudhatta. Már régen felöntött, a liszt is lejött, s most ott ült a zsákokon, az egyik tartógerendához támasztva hátát, s várt. A delet már rég elkondították a katolikus templomban, de a fogat sehol. Pedig megmondta nekik, hogy etetés után rögtön induljanak. De hát hiába beszél az ember! Felállt, hogy egy kicsit megmozgassa elgémberedett tagjait. Különösen a lábai! Azok hasgatnak ilyenkor, télen. Meg a válla. A sok kapálás! Meg aratás! Az bizony! Csak a jóisten a megmondhatója, mennyi markot szedett az aratók után. De még arra is volt ideje, hogy kötelet csavarjon a kévék alá. Azt is hiába mondta, hogy a szomszéd Balogh Péter a Csőrényben sását szed, s abból fonja a kötelet a kévéhez. Puhább is, meg a szem se megy tönkre a kötélcsavaráskor. — Majd a szalmájából csavarunk aratáskor! — ez volt a válasz mindig. Mert az munka lett volna. Jobb volt az ólajtóban pipálni, míg a jószág evett. De hát ne szólj, szám, nem fáj fejem! — Anyám már megint zsörtölődik! Hát érd be ennyivel. — Az igaz, kötözni már az öreg Józsi járt utána a kötözőfával. A menyecske? Neki ott volt a pólyás leányka a kereszt tövében, amit hirtelen összecsaptak neki, hogy ne érje a nap. Hajajaj, ha azt az ember mind felsorolná ami a szívét nyomja!... — Na, most már felváltom én! — állt meg előtte Nagy Balogh Sándor. — Hát a fogat hol van!? — Az ma már nem jön. Beleszólt az onoka. — Csak nem!?
