Irodalmi Szemle, 2002
2002/5 - TALLÓZÓ - Keserű József: A monográfia mint anomália és provokáció
TALLÓZÓ határozza meg a „valóságot”. Az első rész a nehéz, szép költészet. A második az olvasó jutalmaként a (viszonylag) könnyű próza. A harmadik az ólomsúlyú dokumentum. A Javított kiadás, mint címe is mutatja, újraolvassa a nagy könyvet. Mondatokat talál, amelyeknek értelme megváltozik az új tudás árnya alatt, és a próféta lélek is ott bóklászott egy-egy részben. Mindez kiegészül olvasatokról szóló beszámolókkal. Az író megajándékozza halott apját (és kínozza magát) régi ismerősök, új kritikák nyilatkozatával, miszerint emlékművet állított egy vonzó, tartásos embernek. Sőt még irigykednek is a fantasztikus családra. Mintegy tovább növeli a feszültséget a képzelt valóság és az igazság között. De én másként olvastam a Fejezetek egy Esterházy-család történetéből című második részt, és meglepett ez a beállítás. Nehéz erről beszélni, ha költészet és valóság most retrospektíve ilyen közel kerül egymáshoz. De a szöveget olvastam, s abban az apa érthetetlensége, megfejthetetlensége, s magatartásának mintául vehető és évszázados mintákat közvetítő külső burka mögött ridegség, közönyösség, hányavetiség, a mimikri képességében mutatkozó szubsztanciátlanság, életfáradtság, spleen, alkoholizmus, alkalmanként brutalitás, magányosság, üresség, idegenség mutatkozott. Tartás és fölény, aminek nem volt semmi támasza. „Egy született valaki, aki nincs sehol, nem ért el sehová, nincs, vagy van, de minek.” (696.) Továbbá az író újraolvassa az „ujjából szopott” Roberto-epozódot. A besúgó történetét. Megvallom, erősítvén magamban azt a meggyőződést, hogy Esterházy hatalmas tehetségéhez nem tartozik a történetkitalálás (s hogy ennyire észre lehet venni, amikor az ujjából szop valamit), ezt a részt erőltetettnek találtam. Hogy Roberto beviszi a gyereket — kisfiút — az „ÁVO”-ra, ott vele íratnak alá valamit a megvert apa helyett, s a kiszabaduló apa ezért leköpi a fiát? Úgy gondoltam: sok. Most másképp gondolom. Meghökkent, hogy könyve e részére nem reflektál Esterházy. Nem tudom, azért-e, mert ez a reflexió erős pszichológiai tiltás alá esik (a teljes gyanútlanság önigazolásáról van szó), vagy mert az író — Aladdinként — egy ablakot befejezetlenül hagy ebben a kivételesen egyértelmű könyvében is, hogy olvasói fejezhessék be az épületet. Hát akkor én most fölfedem az inverziót: a Harmónia Caelestis e részében a fiú magára vette — tudva-tudatlanul — az apa bűnét és az ítéletet. Elképzelt egy jelenetet, amelyben a gyermek írja alá apja helyett az ügynöki nyilatkozatot, és apjától szenvedi el azt az ítéletet, melyet most neki kellett kiszabnia. (Népszabadság, 2002. május 25.) Radnóti Sándor A monográfia mint anomália és provokáció (Németh Zoltán: Talamon Alfonz) Mivel bennelétünk a hagyománytörténésben lehetetlenné teszi számunkra a kor társ magyar irodalom folyamatainak átláthatatlanságát, a szelekcióban és az irányok kijelölésében szerephez juthatnak olyan — szűkebb értelemben vett
