Irodalmi Szemle, 2002

2002/1-2 - öllős Edit: Duett a dadával (gondolatok)

Duett a dadával

Nem lenne semmi baj (?), ha nem ragoznék folyton egyes szám első személyében.

— Művészet. (Avagy pályakezdés.)

Vajon más hogyan csinálja?

Számomra még ez a kérdések kérdése.

Függetlenség

— Hát Isten sem alszik! — nyugodtam meg, mikor az átdolgozott éjszaka után az ikszedik kávét főzette meg velem. Jó lenne tudni, mikor álmodtam utoljára, mármint, mikor aludtam is közben. Ébren álmodni nem érdekes. Ébren tervezni és alkotni ildomos. Meg odafigyelni Isten sugallataira. Mert ha vacillálnivaló akad, ő mindig dönt helyettem. Azt meg kifejezetten szeretem, mikor rám parancsol, hogy erőltessek magamba egy vitamindús szendvicset. Vagy hogy ezt a cigarettát ne gyújtsam meg. Érdekes, azt sosem mondja, hogy hajtsam álomra fejem. Tudja, hogy nélküle is tudom, megint összegyűjtöttem pár hónapra szóló energiát. (Épp a sok munkával...) Ha megunom az alkotást, meghív egy kötetlen csevegésre. Más ezt nevezi imának... De hát másokéi monológok, míg az enyémek párbeszédek. Tobzódik bennük az a bizonyos egy hullámhossz. Tanácsok, útbaigazítások, ilyesmi. Csak az a baj, hogy távol vagyunk egymástól! Mert sokszor úgy lehelnék egy csókot Isten homlokára (ha megengedné)! Ilyenkor szoktam csalódni is. Hát akivel lelkifurdalás nélkül megtehetném ezt, abba nem lennék ennyire szerelmes! Sőt! Egyre inkább kétlem, hogy él valahol ilyen férfi... Csókot lehelni ugyan egy barátnő homlokára is lehet, de hát én sosem voltam nőpárti... (Csak a margóra: édesanyámon kívül nincs is barátnőm.) Szóval legyen férfi, és hasonlítson Istenhez! Vágyálom lenne? Meglehet. Sőt valószínű. Sőt holtbiztos.

Aztán kapsz egy „mély beütésű” levelet (ismerkedési szándékkal), és megdöbbensz: ezt a férfit felnevelnéd, meg tanulnál is tőle szívesen. (Mert van koponyája. Mármint működőképes.) Aztán azon töprengsz, mikorra időzítsd a Nagy Találkozást. Mikor a maximumot tudnád nyújtani, el tudnád kápráztatni. Aztán megrémültem: ez csak a kihívás! Hát neki is süt soraiból a magány meg az, hogy neki is vájkálnak gondolatai. Ő is az élet miértjeire keresi a választ, ő is csalódik lépten-nyomon, s ha elméletben (eddig) megfelel, gyakorlatilag kétes, hogy megkéretnéd vele a kezedet...

Újabb feladat Istennek. Újabb téma egy éjt nappallá tévő eszmecserére. Fel kell őt „szólítanom” a sugallatokra, hogyan kezeljem ezt az (eddig) tüneménynek tűnő teremtést. Mennyire engedjem szabadjára őszinteségemet például. És máris eddigi áldozataimat kezdem megint elemezni.

Az ördögi kör bezárult volna, a függetlenség meg virágzik?

A REALITÁS TALAJÁN felgöngyölítettem az emlékeket használati utasítást adtam (volna) magamhoz