Irodalmi Szemle, 2002
2002/4 - Fónod Zoltán: Sorskérdéseink keresztútjain (tanulmány)
Fónod Zoltán ellenére — kedvező lehetőségeket teremtett a kapcsolatok rendezésére azáltal is, hogy négy nemzetközi dokumentum elveire épült. Tartalmazta az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének 1201-es ajánlását is, mely elfogadta az autonómiaigény részbeni teljesítését. A nemzetközi közvélemény modellértékűnek tekintette a megállapodást, alkalmasnak arra, hogy a kelet-közép-euró- pai térségben a nemzeti megbékélést segítse. A felfokozott nemzetközi érdeklődés és a helyszín kiválasztása ennek az elvárásnak szólt. A későbbi történések azonban nem igazolták az előlegezett bizalmat. A szlovák kormány nem az együttműködés, hanem a szembenállás politikáját választotta, a nemzeti kizárólagosság elvére épülő állam fikcióját követte. A magyar kisebbség jogai elleni nyílt támadás (a nyelvhasználat korlátozása, az alternatív, tehát a szlovák nyelvű oktatás bevezetése, a magyar kisebbségi kultúra és sajtó felszámolására irányuló intézkedések stb.) egyértelművé tették, hogy szlovák részről az alapszerződés aláírása csupán színjáték volt. Nem könnyítette a helyzetet, hogy az emberi és polgári szabadságjogokat semmibe vevő és a demokrácia alapjait veszélyeztető kormánypolitika, valamint a demokratikus intézményrendszert védelmező ellenzék (melynek — politikai pártjai révén — része volt a magyar kisebbség is) a nemzetiségi kérdés megítélésében többségében a kormánykoalíció által követett kirekesztő politikát támogatta. Kevesen gondoltak arra, hogy ez a magatartás lényegesen változna, amennyiben más politikai erők kerülnek a hatalomba. A fenntartásokra hosszú távon az ad okot, hogy a szlovák demokratikus pártok többsége nem a demokratikus elveket részesíti előnyben a nemzetiségi politikában, hanem egyoldalúan a szlovák „nemzeti" érdekeket tekinti meghatározóaknak. Ez történt az 1998-as szeptemberi választások után is. A hatalomra került demokratikus koalíció — a Magyar Koalíció Pártjával együtt — kötelezettséget vállalt a nemzetiségi kérdés megoldására az európai normák szellemében, a gyakorlatban azonban eltért a megállapodásoktól. Az 1999. július 10-én elfogadott törvény a nemzeti kisebbségek nyelvhasználatáról a hivatali érintkezésben a szlovák koalíciós pártok egységes fellépése miatt nem érvényesítette azokat az igényeket, melyeket a Magyar Koalíció Pártja fogalmazott meg. A törvény lényegében elvtelen és alibista kísérlet volt arra, hogy a szlovák parlament és a kormány az európai uniós elvárásoknak formailag megfeleljen. A sajátos szlovákiai politikai helyzetre utal, hogy a Max van dér Stoel EBESZ-főbiztos által javasolt kiegészítés, miszerint a kisebbségi nyelvhasználati törvény rendelkezései előnyt élveznek más. hasonló típusú törvényekkel szemben, a parlamenti szavazás során (a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom javaslatára) kimaradt a törvényből. A törvény rendelkezése szerint a kisebbségi nyelvek a hivatali érintkezésben azon körletekben használhatók, ahol a kisebbség lélekszáma eléri a 20 százalékot. Az államigazgatási vagy önkományzati szerv az írásban (vagy szóban) beterjesztett beadványára akkor válaszol a kisebbség nyelvén, ha azt az adott személy kifejezetten kéri (!). Az államnyelvtörvénnyel szemben „megengedi” a kisebbségi nyelvek használtát a hivatali érintkezésben, a képviselő-testület ülésén, a községi krónika vezetésében, saját területén a terek, utcák, földrajzi nevek megjelölésében, kötelező érvénnyel azonban nem
