Irodalmi Szemle, 2002
2002/4 - Alabán Ferenc: Kisebbségi magyar irodalmak jelene és jövője (esszé)
költők mellett, különösen a politikai rendszerváltás után, egyre hangsúlyosabban vannak jelen a kárpátaljai alkotók. Ez a tény azt jelzi, hogy az évtizedeken át mesterségesen elfojtott nemzet(iségi)tudat - mihelyt lehetőség nyílik rá - újból eleven és meghatározó forrásként, motívumként jelenik meg. * A regionalizmus fogalmához a magyar irodalomban az utóbbi évtizedekben többféle tartalomtöbbletet és értelmezhetőségi formát kapcsoltak. Ezek a lehetőségek az értékelő szempontok által váltak minősíthetőkké, akár a „paraszti kultúrára”, tehát egy „nem technokrata, alternatív-természeti megér- tésmodellt” jelentve, akár a későbbi „térségi interkulturális összehasonlításnak” a lehetőségét mutatva, vagy éppen több kisebbségi magyar alkotó által felvállalt, bizonyos előző hagyományokra is visszatekintő „közép-európaiság”- gondolat aktualizálását tűzve ki célul az írók alkotói-ideológiai identitásának meghatározásakor. A kultúraközi viszonylagosságok egyfajta átesztetizálási folyamatot is elindítottak, igaz, az irodalom fogalmának értelmezése kisebbségi körökben nem fedte le teljesen az anyaországi irodalomértelmezés minden szintjét, rétegét és esztétikai minőségét. A rendszerváltás megteremtette az egész magyar irodalomban való reális gondolkodást, másrészt (főként az újabb irodalomelméleti irányzatok hatására) előidézett egyfajta differenciálódást, mely a kisebbségi irodalomban is fokozatosan éreztette hatását. Tényként kezelendő, hogy az egyes kisebbségi magyar irodalmak is részekre bomlottak, sőt atomizálódtak, maga az irodalom is leértékelődött. Ebben a légkörben még inkább különválik az ún. „közösségelvű” és az ún. „szabadságelvű” irodalmi irányzat, mely nehezíti az irodalmi kánon formálódását, mivel ezek az irányzatok különböző forrásból táplálkoznak, szemléletük, valóságvonatkozásuk, módszerük és eszköztáruk is eltérő. A hagyomány és a modernség (újítás) bizonyos értelmű ellentéteként is felfoghatók, melyek esetenként egymással szemben is érvényesülnek, s így dialógusuk nehézkessé vagy éppen lehetetlenné válik. A mai kisebbségi lét új kihívásait a valóságközeli, történeti megközelítésű, ha kell metaforikus, ironikus, groteszk motívumokkal dimenzionált, létdokumentációt és létértelmezést teremtve a „közösségelvű” kisebbségi irodalom adja az olvasónak. A másik jellegadó irányzat képviselői a fiatal alkotói generációból kerülnek ki, s az ún. „szövegirodalom” művelői. Mint posztmodernek és a neoavantgárd hívei kritizálják az irodalom hagyományos realista vagy klasszicista formáit, mondván, azok már teljesen kiüresedtek. A „szabadságelvű” írókat a valóságtól való elszakadásukért, belterjességükért és életidegen beszédmódjukért bírálják az előbbiek, s így fokozatosan elhalványulnak a kölcsönös megértés szemléleti alapjai. Megjegyezzük: a teremtő folytonosság a magyar irodalom történetében mindig a legtermékenyebb korszakok biztosítéka volt, mivel a hagyományok és újítások összhangba kerültek, s a mindenkori újat és modernséget a tradíciók elemeire és mozzanataira építették a fiatalabb generáció tagjai. Ennek az elfogadása és gyakorlása feltétele lehet nemcsak a kisebbségi magyar irodalmak adekvát fejlődésének, hanem az egyetemes magyar irodalom jó irányú integrációs folyamatának is. Kisebbségi magyar irodalmak jelene és jövője
