Irodalmi Szemle, 2002

2002/12 - GÁL SÁNDOR KÖSZÖNTÉSE - ÖllŐs Edit: Duett a dadával (gondolatok)

Öllős Edit

— Ha sikerült fegyverszünetet kötnöd magaddal, észreveszel minden kóbor kutyát, nem magyarázod félre a suta megjegyzéseket, s mosolyod sem erőltetett.

— Egy írónak a depressziója is más.

Úgy gondol az öngyilkosságra, hogy épp attól születnek újjá gondolatai egyik pillanatról a másikra.

Azután három átszenvedett hónap egyetlen elfecsérelt napnak tűnik, két kreatív óra meg egy hordó vitaminsalátának.

— Hajnal.

Adásszünet a rádióban.

Mosatlan csészék garmada.

Tékozló tenni akarás.

— Sors.

A nő tűsarkúja hangosan kopog ott szemközt.

Nem irigylem.

Az utcaseprő óránként rágyújt.

Csak sajnálni tudom.

— Döntés.

Nem szúrom én a hátadba a kést!

Inkább eldorombolom, hogy ma éjjelre a múzsám lettél.

— Nekem nincs is múzsám, döbbentem rá fogmosás közben.

Én önellátó vagyok.

— Tétel.

Nem lenni függőnek senkitől és semmitől, élni és élni hagyni magadat.

— Most.

Mintha kötelező lenne az önkifejezés...

Pedig reggelizni készültem.

— Küldetésünk.

Tudatosítani végre, hogy lélegzünk.

Hogy köveket mozgatni születtünk.

És kitalálni az objektív világképet.

— Végre függetlenül!

Mikor az ember túlteng magának...

Ez épp olyan, mint mikor jelentkeztek az első elvonási tünetek nélküled, mikor még úgy gondoltuk, „Világunknak” van esélye a világ ellen...