Irodalmi Szemle, 2002
2002/12 - Lászlóffy Aladár versei (Keleti üzenet, A negyedik vers)
Lászlóffy Aladár versei Keleti üzenet Képzeljétek, a Maros-parton ma népszámlálást tart az alkony; ősköltők, kelták, longobárdok bemutatnak pár longobárdot és persze János, s persze Kálmán... Új időszámítások álmán végül áthajtja quadrigáját bearanypetézve a pályát maga az örök naplemente. Halk-lila frontok jönnek szembe, nyugatról száműzött esélyek ide, hol nyersek nyelvek, népek ahol bármennyi alkony halt el, nem könyvelte másképp a kartell, mint tulajdon piaca vásott pót-díszleteit bárhol másutt, export zsonglőrt, kórista népet. A líra mégis tovább élhet — az Isten megnyugszik ebben most: öregebben, csendesebben, végül, az estéket leoltván, s végigsimít a szélcsapáson, emitt, kopott erdélyi bársony, szegény palástja legfőbb foltján. A negyedik vers Vagy három vers már függött a kereszten. Jók, rosszak. Én Pilátus-Haynau szokás szerint már újabbat kerestem. A világ ellen tombol a gyanú. A hársfaág csendes árnyán végig már közeleg a negyedik menet. Hány mártír-gondolat jut így az égig, és nincs menekvés, mire ébredek.
