Irodalmi Szemle, 2002
2002/11 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT ILLYÉS GYULA - ILLYÉS GYULA ÉLETMŰVE A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR SAJTÓBAN (Tolvaj Bertalan: Dőlt bitorla, Rákos Péter: Illyés Gyula lírájáról, Turczel Lajos: Illyés Gyula és a két háború közti csehszlovákiai magyar irodalom, Tőzsér Árpád: Stósz, 1965. május, Emil Boleslav Lukáč: Találkozásaink, Zalabai Zsigmond: a tárgyilagos indulat költője, Fónod Zoltán: Hittel, hűséggel, Bodnár Gyula: Találkozások a költővel, Ozsvald Árpád: Illyés Gyula nyolcvanéves, Zs. Nagy Lajos: A legcáfolhatatlanabb beszéd)
Illyés Gyula életműve a csehszlovákiai magyar sajtóban ízenként tépi ronggyá a szegénység. Vidám hangokkal mint vadász sereg, jön a razzia rendes karavánja. Aztán a hajnal. Vad érdemjelet, rőt koszorút vág poros ablakára.” (.Megjelent az Irodalomismeret 2002. 3-4. számában) EMIL BOLESLAV LUKÁČ Találkozásaink A hetvenéves Illyés Gyulának Fél évszázada ismerjük egymást, barátságunk — két költő, két ember rokonszenve — visszanyúlik a legendásan szilaj ifjúkorba, méghozzá a Párizsban együtt töltött „aranjuezi szép napok” világába; azóta is időről időre találkozunk — ez adja rá a jogot, ez teszi kötelességemmé, hogy köszöntsem Illyés Gyulát nevezetes évfordulója alkalmából. Egy szlovák és egy magyar fiatalember véletlenül — ha van egyáltalán véletlen — egymásra találnak a távoli nagyvárosban, ahol mindegyikük a maga módján beleveti magát a francia kulturális és művészi élet — s főképp Illyés esetében —, a közélet csillogó forgatagába. A vándorútra indulás ösztönzője mindegyiküknél más egy kicsit. Én két évvel idősebb voltam, és zsebemben az oklevél; engem az irodalom utáni vágy s a világlátás láza hajtott Párizsba. A csehszlovák iskolaügyi minisztérium külön ösztöndíjával kerültem ki, s így egyike voltam az első szlovák fiataloknak, akik Párizsban tanultak a Sorbonne-on (velem együtt ott volt az ismert történész, Dániel Rapant, s két későbbi nagykövetünk, dr. Ivan Horváth és dr. Ján Spišiak), s akkor már első verseskötetem is megjelent. Az életrajzokból úgy tudom, Illyés Gyula költőbarátomat az enyémmel azonos indítékokon kívül még egyéb okok is késztették rá, hogy Párizsba menjen: félig-meddig egzulánsnak számított, tehát izgalmasabb, gazdagabban árnyalt, mélyebbről fakadó, sürgetőbb indítékai is voltak. Természetesen eltérő társadalmi és történelmi háttérre nézhettünk vissza. Egyikünknek katarzist jelentett az, ami a másiknak kataklizmát. De már akkor és ott megmutatkoztak az összekötő kapcsok is, amelyek a születéssel, származással determinált, élesen elhatárolt szociális beállítottságban s Illyés esetében a határozott forradalmi gyakorlatban is gyökereztek. (Tudomásom szerint Illyés szolgált a magyar Vörös Hadseregben, míg én akkor csak a főiskolai hallgatók szociáldemokrata körének voltam tagja.) Különös körülmények közt találkoztunk. Illyés beszél is erről; a párizsi éveit megörökítő hatalmas arányú körkép, a Hunok Párizsban című könyve beszámol az esetről, ha engem személy szerint nem említ is. A művelt világ a nagy magyar költő, Petőfi Sándor születésének századik évfordulóját ünnepelte. Franciaországban is figyelemre méltatták ezt az
