Irodalmi Szemle, 2002

2002/1-2 - A HETVENÉVES OZSVALD ÁRPÁD KÖSZÖNTÉSE - Erdélyi Erzsébet-Nobel Iván: A szonettkoszorútól a vizuális költészetig a határon túli magyar irodalomban (esszé)

Erdélyi Erzsébet—Nobel Iván

a lap körül az a nemzedék nő fel, amely holnap maga írja, s nyilván szerkeszti is a Helikoni,” (Örökké itthon... 143• o) A Serény Múmia munkatársa, Orbán János Dénes arra a kérdésre, hogy vállalják-e ezt a feladatot, így válaszolt: „Ha majd úgy alakul, természetesen elvállaljuk a Helikon szerkesztését. De az az igazság, hogy nem szívesen. Én úgy szeretném, ha ez a gárda soha nem menne nyugdíjba, ha még évtizedekig úgy lenne, hogy valahányszor örömem vagy bánatom van, vagy egyszerűen csak jól akarom magam érezni, és jókat akarok dumálni, mehessek a Helikon szerkesztőségébe.” (Nyugalmam itthon... 147. o.) Hát lehet-e a hagyománynak és a megújulásnak békésebb manifesztuma? És ha már a lapoknál tartunk, meg kell említeni az Előretolt Helyőrség című folyóiratot, amely 1995-től jelent meg 1998-ig Kolozsváron, de anyagi nehézségek miatt megszűnt. A fiatal, megújító szándékú erdélyi írók orgánuma volt. A klasszikus hagyományok mellett helyet kaptak benne a legmodernebb törekvések is, új és friss hangon szólaltak meg a lapban publikáló alkotók. Főszerkesztője, Orbán János Dénes szerint egyik céljuk volt kinyilvánítani, hogy el akarnak távolodni a hagyományos transzszilvanizmustól is.

Ez a kettősség, a hagyománynak és az avantgárdnak a kettőssége érhető tetten például Markó Béla költészetében. Számára a szonettforma nem csupán a hagyományos vers újrafelfedezése vagy továbbfolytatása az erdélyi magyar irodalom formai gazdagítása céljából, hanem „alkatilag is fontos volt, hogy fölfedezzem a kötött formát, például a szonettet. Ami pedig ezeknek az erdélyi üzenetét illeti, a szonett mintája lehet egyfajta rendteremtésnek... Ugyanis a cenzúra is nagyon hamar fölfedezte, hogy egy neoavantgárd formájú vers, egy grafikai játék, egy képvers — a megszokott formákat romboló alkotás — az olvasó és a közvélemény számára, áttételesen természetesen, modell értékű lehet olyan értelemben, hogy a létező rendet ily módon kellene szétfeszíteni. A cenzúra valóban tiltotta is ezeknek a szövegeknek a megjelenését néhány esztendő után, és amint ez az áramlat megpróbált érvényesülni, le is fojtották”

— mondta Markó. (De azért... 111. o.) Maradt tehát az üzenet lehetőségeként maga a forma, ami visszautalás is volt, de szándék is, politikai ars poetica. Markó Béla szonettkoszorúja, a Költők koszorúja tizenöt darabjában nem csupán tizennégy költő szellemét idézi meg, hanem azt, amit publicisztikában vagy szabad versben nem fogalmazhatott meg: a szorításban élő ember szorongásait, vágyait, reményeit, szándékait. És itt, akárcsak Kányádi Sándor az idő tájt írt gyermekverseiben, a hagyományos forma megtelik az arra a napra rendelt legfontosabb gondolatokkal, a zárt térbe rendezett költői-politikai aktualitással, mondhatni: a legkorszerűbb problémákkal. Széles Klára hívja fel a figyelmet ezeknek a szonetteknek kettős arcélére: „Monológok ezek a szonettek, mesteri tömörítésű pillanatképek a gondosan megformált szerep és a nem kevésbé gondosan megszólaltatott (s a történeti díszleteket kiváló alkalommá változtató) legszemélyesebb vallomás szavai,” (De azért... 113- o.) A tizenötödik darab, a Mesterszonett összegezésként is kerül a sorozat verseinek végére, amelyekről Markó Béla így nyilatkozott: „Ezeknek ürügyén nyilván a saját credómat, ars poeticámat is próbáltam megfogalmazni.” (De azért... 113■ o.)

A pannon dombok dermedten feküsznek,

s nem hűti mégsem véremet a fagy,