Irodalmi Szemle, 2002
2002/11 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT ILLYÉS GYULA - KORTÁRSAK ILLYÉS GYULÁRÓL (Füst Milán levele Gellért Oszkárhoz, Németh László: Illyés Gyula: Nehéz föld, József Attila: Illyés Gyulának, Babits Mihály: Illyés Gyula versben és prózában, Nemeskürty István: Petőfi unokája, Fábry Zoltán: Levél, Palotai Erzsi: Illyés körül, Schöpflin Aladár: Illyés Gyula, a költő, Keresztury Dezső: Köszöntő, Vas István: Illyés versei elé, Szabó Magda: Illyés megtörtént velem, Weöres Sándor: Illyés Gyula ravatalára)
KORTÁRSAK ILLYÉS GYULÁRÓL nyilallása. Semmivel sem tudok többet róla, mint amennyit kötetében elmond, de képei természete mégis két elhatározó életperiódusát leplezi le. Az egyikben, s nyilván a korábbiban mohón szippantja fel a tárgyi világot, és sok árnyalatú, de nem vaskosan reális emlékkincset zsúfolt fel. A másikban szellemi élete visszafordul az érzékelésről az asszociatív útvesztőkre, beletanul a fürge, de vak városi gondolkozásba, amely épp azért dobálhatja oly könnyen és szemkápráztatón a fogalmakat, mert nincs meg a szemléleti ballasztjuk; egymáshoz való viszonyukban s nem szemléleti tartalmukban élnek. Az Illyés-lírában ez a második absztrak korszak menekszik vissza a korábbi konkrét emlékekhez. Tudjuk, hogy huszonöt éve ez a menekedés teremtette meg Ady szimbolizmusát. Illyés azonban nem választhatta többé a szimbolista utat. Nem a megmutató képhez, hanem az élet valóságos képeihez fordul, s „városi” rafináltsága azok fölé teremt sajátságos elvont párakört. A képzeletének ez a jellege: az ő következetessége. Ez a képzelet más-más színt játszik ki, de a játék természete ugyanaz marad. Népdalaiban is ritka a vaskosan realista szemléletre valló kép, a filozofáló versei sem mentek ettől a realizmustól. Alig néhány olyan képe van, amit egy paraszttehetség vállalhatna. Talán az ilyeneket: A tótágast álló fürészbak s hitvese / A tuskó s kölykeik a szőke aprófák. Vagy: Hosszú gondolataim / Lobogva feléje / Szállnak vissza, mint vásárra/ Vert csorda bőgése. De itt is nem a „hosszún" van-e a hasonlat valódi súlya, s nem egy bonyolultan elvont érzést leplez le ez az egyetlen jelző? Az Illyés-kép a szellem belső dolgait érzékelteti, nehezen megközelíthető állapotokat, képpel alig követhető asszociációs ugrásokat, de olyan szerencsésen horgonyozza őket valami konkrétba, hogy az állapot egyszerre leegyszerűsödik, s az asszociációs ugrást magad is megteheted. A munka meleg fáradságát hoztam / Két vállamon este mint jó köpönyeget. / Ébredező füzesek pilláim, nyugodtan folyhat köztük éltünk széles folyama. Természeti képek: Bokraim véres karját ápolgató ökörnyál. / Fent már a tél vonul éles kürtjeivel. Jellemző, hogy beszél költészetéről: Soraim teljes hosszukban a földön feküsznek/ Szavak, szavak, kik úgy keltek máskor, mint megdobott verébraj. S mért oly csodálatos ez a sor: Futni mint hontalan, komor hegyek élén a hold fényes útjait követve. Még a bombasztia is mennyire jellemző: Habzó új Csörszárkán erjedő vidékek // boldog szülővérzése küld követnek felétek. Elvontnak ez a konkrétba rögzítése olykor szigorú, szólamszerű kifejezésekben pattan ki: Árnyékom is már leszakad rólam. Ugyanaz ez a magas intellektus fokán, ami szólásmondás népi fokon. Kifejezés és konkretizálás sokszor azonos nála, s valószínű, hogy költészetének idővel némi szentenci- ózus jellege lesz. De épp ennek köszönheti, hogy metafizikai dolgokat olykor Goethe bátorságával közelíthet meg. A halálról így ír: Néz percig elszálló fénye után a szem, azután lefordul emlékeivel. A halott: évszakok egy percnyi résén át mozdulatlan tájra hullt. Az ő lelkét rossz burok veszi körül, de a lélek mint tojásnak héját a madár,/ kaparja ezt a burkot és szállna, szállna már. Ugyanez a kép még szebben: Él, éhes a lélek, eszi lakását / s már átdereng hozzá a külső világosság. Ki nem látja ezeknek a hasonlatoknak az azonosságát s ugyanakkor a
