Irodalmi Szemle, 2002
2002/11 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT ILLYÉS GYULA - „NEM MENEKÜLHETSZ” (Illyés Gyula verseiből) (Jel, Haza a magasban, Nem volt elég, Áldozás, Bevezető, Elvadult szeretet, Egy mondat a zsarnokságról, A magánszorgalmú kutyák, Koszorú)
„Nem menekülhetsz” külön-külön [eszopogatva egy köhejért, egy zörejért. A magánszorgalmú ebek. Ahogy végigfutva a láncot, két lábra állva azt a táncot járták: vért, vért, vagy megveszek. Ahogy az éji falun át morse-mód híreket csaholtak: messze beadva élőt-holtat s mert nem téphették le a holdat, zokogtak, szörny kanik s szukák! Ez volt mégis a legcsúnyább. A magánszorgalmú dögök, a nyívók-sívók, hogy a gazda, ő rúgta őket végre hasba: coki pokolba, ördögök! (Dőlt vitorla, 1965) Koszorú Fölmagasodni nem bírhatsz. De lobogsz még, szél-kaszabolta magyar nyelv, lángjaidat kígyóként a talaj szintjén iramítva — sziszegvén néha a kíntól, többször a béna dühtől, megalázott. Elhagytak szellemeid. Újra a fű közt a gazban, az aljban. Mint évszázadokon át a behúzott vállú parasztok közt. A ne szólj szám, nem fáj fejem aggjai közt. A nádkúpban remegő lányok közt, mialatt átrobogott a tatár. A szíjra fűzött gyerekek közt, amidőn csak néma ajak-mozgás mímelte a szót, mert hangot sem tűr a török, mert arcba csap ostor —: most mutatod meg, most igazán — nejem is, mire vagy jó,
