Irodalmi Szemle, 2002

2002/11 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT ILLYÉS GYULA - „NEM MENEKÜLHETSZ” (Illyés Gyula verseiből) (Jel, Haza a magasban, Nem volt elég, Áldozás, Bevezető, Elvadult szeretet, Egy mondat a zsarnokságról, A magánszorgalmú kutyák, Koszorú)

Illyés Gyula verseiből

És nem volt hazának elég, hogy idegeden átereszted hő szeszként azt a néhány verset, Adyét, Tóthét, Józsefét.

És nem volt hazának elég, a Gellérthegyen a rakéta s a Városiban a bokréta és a szobroknál a beszéd

s a szöllőhegyi estebéd s a dünnyógés, míg poharadból a holdvilágban a vörösbor tigris-szeme villant feléd

és lengetted ujjad hegyét az ég felé, mint ezred óta minden magyar, ha szól a nóta és Gracza György s a Feszty-kép

és ha, élvezve a veszélyt és azt a kéjt, hogy megjósoltad, hallgattál titkos leadókat (és utána cigányzenét)

s a hortobágyi magas ég s a négyes gémeskút nagy árnya s az első király koronája díszítve pénzed közepét

s ha úgy mondtad is: feleség e szép szóval s ha, bár bíráltad, édesnek nevezted apádat s a falon a festett cserép.

Nem volt a hazának elég, nem volt elég, hogy el ne essen, tudd meg, az volt a csoda itten, hogy össze nem dőlt már előbb!

Mert attól nem lett a tiéd, hogy hízelegve és hazudva ráragasztottad egy hegycsúcsra egy király, egy vezér nevét.

Nem volt elég, nem volt elég sem a hűség, sem a szívósság, mitől egybeáll egy-egy ország s nemzet is lesz a nemzedék.

S a bátorság sem volt elég. Külön-külön bár odahagyta sorsát a sok hős áldozatra, az sem volt elég menedék.

Mert sem eső, sem bölcsesség nem lehet elég; hogy megóvja a hazát, amelyben lakója nem lelheti meg a helyét.

(Egy év, 1945)

Áldozás

Megettük Dózsát, ahogyan rég megváltóikat a vadak; hogy szálljon beléjük erősség s a baljós égnek áldozat.

Megettük, megette a vert nép első igazi hős fiát.

Magunkhoz vettük, térden állva a rettentő úrvacsorát.

Hogy megmaradjon, bármiképpen, megette vezérét a had.