Irodalmi Szemle, 2002
2002/11 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT ILLYÉS GYULA - Török Elemér: Búcsúzik a vándor...
TÖRÖK ELEMÉR Búcsúzik a vándor... ILLYÉS GYULA EMLÉKÉNEK! 1 A szél már sárguló levelet zizegtet, ökörnyál leng körül útszéli keresztet. Látom jegenyefám, mintha térdepelne, úgy nézi a pusztát s gyönyörködik benne... 2 Gyermek- s kamaszkorom köt engem e tájhoz, máglyatüzű fényt rám most is ő sugároz. Itt jártam mezítláb szeptemberes őszig, nyárestes álmaim füzek s nyárfák őrzik... 3 Másztam fészekrejtő sűrű lombú fákra, volt a fejem alatt zsombékból a párna... Szülőföldem jó itt most is felidéznem elbitangolt kamasz, fészeklopó évem... 4 Száll lobogva, száll a sárga lombvitorla, mint hogyha valami égi hajó volna. Vagy Kháron ladikját a Nap szele fújja, s viszi Illyés Gyulát örök vándorútra?... 5 Eltelt ez a nap is úgy, ahogy akartam... Szívem s lelkem mégis, miért nyughatatlan? Mert a vándorutam már jöttömet várja, hogy elvigyen engem egy idegen tájra?... 6 Útitársként holnap, mikor útra kelek, hű jegenyefáim: csak ti kísérjetek... S ti, dalos pacsirták, fönn a kéklő égen: ti énekeljetek búcsúdalt majd nékem... 7 Elzengett a dal rég, hó hullik a tájra, amerre a vándor, vándorútját járja. Ahogy ballag tovább: Illyés hangját hallja, mintha angyaloknak verseket szavalna... 8 Szórhatnak rá bármit az újkori gnómok... Én, a földi vándor: rá virágot szórok! Akin árnya sem volt soha gyűlöletnek: csak fénye az igaz ember-szeretetnek... 2002.
