Irodalmi Szemle, 2001
2001/11-12 - Prágai Tamás: Erdőmester (elbeszélés)
megszokott világából, például Angélától. Egy vele való beszélgetés, még ha nem lép is tovább a szokásos fordulatokon, a hétköznap világába térítené vissza, és erre Zoli nem érez vágyat. Az erdőmester tanácsa az, hogy ne vállalja ezt a feladatot. Hiszen ezzel az erővel azt is mondhatja majd, hogy korán elindult otthonról, és kikapcsolva felejtette a mobilját. És valóban: Zoli a maroktelefonhoz ugrik, és megállapítja, hogy csakugyan ki van kapcsolva. A telefon úgy marad majd egész nap, és csak amikor Zoli az aznapra kitűzött könyvesboltokkal végez, az Angéla filmszínház előtt jut majd eszébe a telefon. Az Angéla filmszínházban az Angéla című filmet nézi meg. Az álomkamera által közvetített eseménysort szemmel követő nézők alighanem hajlanak majd arra, hogy a nevek ilyen egybeesésében ismét valamiféle szándékoltságot gyanítsanak, alaptalanul. Igaz — és ez is nyomon követhető az álomkamerán —, Zoli fejében is felötlött ez a gondolat — visszatért az a sejtés, hogy az erdőmesterek közötti választás „nevesíthető”, vagyis múltjának átrajzolása, átdolgozása zajlik. A lakásválasztás életkombináció. Ám ez éppen csak átsuhan az álomkamera előtt, és az a biztosabb és erőteljes kép tér vissza a fürdőszobából, hogy valójában a nem nevesítés vágyáról van szó. Nem akarja, hogy személyes története tele legyen nevekkel; helyszínekkel és időpontokkal legyen jellemezhető; édes és keserű szerelmek szerepeljenek benne, gyűlölt és kedves nők; tulajdonnévvel rendelkező rokonok és barátok; ne legyenek lakóhelyek, amelyek postacímként különféle igazolványokba és hivatalos dokumentumokba kerülnek — vagyis ne legyen személyes története. De meg kell jegyezzem, minél erősebben jelentkezett ez a megfoghatatlanságot és láthatatlanságot akaró vágy, annál erősebb félelem támadt Zoliban ezzel a vággyal szemben. Mintha a másik sütemény tolakodott volna előtérbe. Reggel, első pillantásra, a másik éppen olyannak tűnt, mint ez az első: piros volt és gyümölcsös, és egészen befedte a kocsonyás máz. Az álomkamera ebben a pillanatban jelzi, hogy a fürdőszoba csempéje ugyanolyan színű, mint az erdőmestert borító zselatin. Zoli felnyög a moziban, és figyelme csak ekkor fordul a film felé, ekkor észleli, hogy milyen képek áramlása döbbentette rá az erdőmester és a fürdőszobacsempe színe közötti alapvető hasonlóságra: az Angéla filmszínházban vetített Angéla című film főszereplője, Angéla ebben a pillanatban mészárolja le a piros színű Alfa Rómeóban ülő, Zoli nevű főhőst egy huszonnégy centiméter hosszúságú konyhakéssel. Zoli felüvölt, és hanyatt veti magát az Angéla mozi nézőinek maximális kényelmét és műélvezetét szolgáló plüssfotelben. Az Angéla című filmet forgató operatőr egy pillanatra megkaparintotta az álomkamerát, és így az Angéla című film — rövid időre — azonos lett azzal a filmmel, amit az álomkamera Zoli utolsó napjáról forgat. A két film egymásra vetült, Zoli tudatának „ébredése” — a fürdőszobacsempétől a film felé való újbóli fordulás — ezt a jelenséget zavarta meg, az álomkamera ismét kikerült az Angéla című film operatőrének kezéből, aki ily módon kénytelen volt a jelenetet saját eszközeivel, saját belső látásának érvényt szerezve megoldani. (így került képbe az Alfa Romeo, amely — de itt éles határt kell vonni, nem szabad az Angéla című film operatőrének tudatába csúsznunk — egy olyan halálos Prágai Tamás
