Irodalmi Szemle, 2001
2001/1-2 - L. GÁLY OLGA JUBILEUMÁRA - Polgár Anikó: Csengeri „magyar dolmányba” öltöztetett Catullusa (tanulmány)
Polgár Anikó Csengeri „magyar dolmányba” öltöztetett Catullusa „Csengeriben szerencsésen egyesül a képzett philologus, a teljes akribeiával dolgozó tudós a költői tehetséggel; amaz csodás tevékenységre sarkallja, hogy meg ne nyugodjék, míg végére nem jár a leghelyesebb értelmezésnek akár még mélyreható szövegkritika révén is, emez pedig megóvja őt a tudós vaskalaposságtól, a félénkségtől, a szárazságtól s laposságtól, melyben nem egy jeles fordító philologusunk leledzik...” - írja egyik korabeli kritikusa1 Csengeri Jánosról (1856-1945), a századforduló egyik legjelesebb filológusáról és műfordítójáról, aki lefordította többek között Aiszkhülosz, Szophoklész és Euripidész összes drámáit, Vergilius Aeneisét, Horatius, Tibullus és Martialis összes versét, s tőle származik az első teljes magyar Catullus-fordítás is. Hogy mára mennyiben módosult Csengeri munkásságának megítélése, azt érzékletesen szemléltetheti Catullus-fordításainak elemzése, valamint Csengeri fordítói elveinek, ezek hatásának és recepciójának felvázolása. Csengeri két Catullus-fordításkötete közül az első, mely Catullus válogatott verseit tartalmazza, 1880-ban jelent meg2. „A sajtó igen rokonszenvesen fogadta Catullus verseit, mely könyvecske irodalmunkban antik költőnek első modern alakú fordítása” — írja Csengeri későbbi életrajzírója.3 A szóban forgó kötet fogadtatása azonban nem volt egyértelműen pozitív. Dr. Kont Ignác a Pesti Naplóban ugyan elismerően ír róla, mégis vannak bizonyos fenntartásai Csengeri vei szemben.4 Ezeknek a fenntartásainak különösen abban az Egyetemes Philológiai Közlönyben folyó vitában adott hangot, mely Csengeri Homérosz-fordítása kapcsán zajlott.5 Dr. Kont Ignác egy névtelenül megjelent írásában elsősorban azt kifogásolta, hogy Csengeriben nincs annyi költői tehetség, amennyi ilyen nagy klasszikus fordításához kellene: „A homerosi epikus nyelvezetet az ő nyugodt méltóságával csak egy nagy költő adhatná vissza ily sorokban. Különben is alig lehet az antik metrumot mindenütt a magyar rímes versekkel fordítani.” Az Odüsszeia-fordítás kapcsán említi a kritikus Csengeri korábbi fordításait, kifogásolva, hogy „sok catullusi verse inkább a magyar népdalt, mint a római szerelmi verset juttatja eszünkbe.”6 Hasonló véleménye van Csengeri fordításairól egy nem sokkal később megjelent, Catullus életéről szóló könyvecske szerzőjének is: „Megjegyzem, hogy ezentúl Csengeri fordításait adom. Más, jobb, nincs; magam verseket versben fordítani nem tudok. Hiányzik hozzá a költői ér. Csengeri, az igaz, Catullust gyakran tóga helyett pitykés dolmányban - még csak nem is mentében - mutatja be, de legalább érthetővé teszi.”7 Talán ennek a nem
