Irodalmi Szemle, 2001
2001/11-12 - Füst Milán: A magyarokhoz (vers)
Füst Milán A magyarokhoz Oh jól vigyázz, mert anyád nyelvét bízták rád a századok S azt meg kell védened. Hallgass reám. Egy láthatatlan lángolás Teremté meg e nagy világot s benned az lobog. Mert néked is van lángod: Szent e nyelv! S több kincsed nincs neked! Oly csodás nyelv a magyar. Révület fog el, ha rágondolok Ne hagyd tehát, hogy elmerüljön, visszasüllyedjen a ködbe, amelyből származott E nemes-szép alakzat... Rossz idők futottak el feletted, Megbontott a téli gond és romlásodat hozta, megtapodtak, Megbolygatták hitedet, az eszed megzavarták, szavak áradatával ellepték világodat, Áradás szennyével borították be kertjeid vad vízi szörnyek ették virágaid, — majd a vad burjánzás Mindent ellepett utána, — oly termés volt ez a térségeken emberek! Hogy üszőkké vált minden, aminek sudárrá kelle szöknie... De légy türelmes, — szólok hozzád\ — vedd a Libanon Ős cédrusát, e háromezeréves szüzet, — rá hivatkozom, mert onnan vándoroltam egykor erre Tekintsd őt, — türelmes pártájával hajladoz a szélben, nem jajong. De bölcsen hallgat s vár, amíg a negyedik nagy évezredben Kibonthatja gyümölcsét a nagyvilág elé. S tán ez a sorsod itt. Ki fénnyel sötétséget oszlat, holtat ejt s élőt emel, Borúlatodra majdan rátekint. Halld meg szavam! Én prófétáktól származom.
