Irodalmi Szemle, 2001
2001/10 - HAGYOMÁNY - Lukács László: Élő hidak, városok a Duna két partján
Bars, Hont é.s Xógrád vármegyék református eklézsiái és lelkészei tartoztak, püspöki székhelye Somorja, Komárom, Magyaróvár és Halászi voltak. 1734-ben egyesült a Dunántúli Református Egyházkerülettel, de továbbra is a Duna mindkét partjára kiterjedt, egészen az első világháború végéig. A magyar államigazgatás ezeréves területi egységeinek sorában Duna-két- parti vármegyék is létrejöttek, amelyekkel a néprajzi, településföldrajzi, történeti földrajzi kutatás több alkalommal is foglalkozott. Tatabányán az elmúlt évtizedben Körmendi Géza szerkesztésében a Paraszti élet a Duna két partján című sorozat négy kötete jelent meg, amely magyarországi é.s szlovákiai magyar kutatók közreműködésével arra vállalkozott, hogy az 1920 óta a Duna, mint határfolyó által elválasztott, azelőtt kétparti Komárom és Esztergom megyék népi műveltségét bemutassa. A könyvsorozat jól dokumentálja a folyam két partjának kulturális azonosságát, azt bizonyítja, hogy a népi kultúra elemei, szálai ma is összekötik a Duna két partját. Korábban Bátky Zsigmond pontosan e terület kapcsán érintette ezt a fontos Duna-völgyi kérdést. Egy-két szó az Esztergom-váczi Dunaszorulat ember- földrajzához című tanulmányában Bátky felfigyelt a Duna-völgy néprajzi, kulturális jelentőségére: „Ha Közép-Európa prehistóriájával foglalkozó munkákat olvasgatunk, meglepődve látjuk a hosszú Duna-völgynek, mint természetkijelölte nyugat—keleti útvonalnak ősrégi nagy forgalmi, tehát kulturális jelentőségét. De ugyanekkor megállapíthatjuk azt is, hogy egyes szakaszai nép- és országválasztók voltak.’' A Duna-völgy legjelentősebb csomópontja a Kárpát-medencében az „Esztergom-váczi Dunaszorulat", ahol Szent István király Esztergomot és Vácot is püspöki székhellyé tette, jóllehet egymás tőszomszédságában vannak. Bátky észrevette, hogy a Duna-szorosban három egyházmegye (esztergomi, veszprémi, váci) és négy vármegye (Esztergom, Pilis, Hont, Xógrád) határa találkozik, de közülük — az esztergomi főegyházmegye egy kicsi területétől eltekintve — egyik sem lépi át a Duna vonalát. A Duna-szorostól nyugatra és délre viszont a kétparti vármegyék jellemzőek. Korábban Hóman Bálint történész megállapította, hogy a honfoglaló magyar törzsek előszeretettel telepedtek le a folyók szemben fekvő partjaira, a törzsek között folyó soha nem jelentett határt, ez hatással volt a kétparti vármegyék kialakulására. Győr, Komárom és Esztergom vármegye a trianoni békeszerződésig (1920), Fejér vármegye a XVI. század végéig Duna-kétparti megye volt. Hóman megállapítását Bátky azzal egészítette ki. hogy a kétparti vármegyék elsősorban olyan síksági tájakra jellemzőek, amelyek földrajzi szempontból mindkét parton hasonlóak, s ahol az átkelés nem ütközik nehézségekbe. Komárom és Esztergom megyék esetében rámutatott, hogy itt a folyam két partja tájrajzilag jelentősen eltér egymástól, ahol a jó átkelők (Komárom—Uj- szőny, Esztergom---Párkány) annál fontosabbak, minél kevesebb van belőlük. Bátky nem csupán a Duna-kétparti megyéket, városokat említette, hanem a Csallóközből, Komárom megyéből számos olyan Árpád-kori községet sorolt fel, amelyeknek határa a folyam mindkét partjára kiterjedt. Ilyen községek a Duna Budapest—Mohács közti szakaszán és a későbbi történelmi korokban is előfordultak. Dunaegyháza (Bács-Kiskun megye) határának nagyobbik része a XVIII. században a Duna jobb partjára, Fehér megyébe esett. A mohácsiaknak Hagyomány
