Irodalmi Szemle, 2001
2001/10 - TALLÓZÓ - Fázsy Anikó: Budapest nem hazudott
Tallózó sem. Ma pedig már valószínűleg nemtetszést váltana ki. ha Stockholmban embrionális őssejtekkel való munkáért, netán klónozásért adnának díjat. Szerencsére a Nobel-díj története azért vajmi kevés botrányt vagy nyilvánvaló tévedést jegyez fel. Nagy' port kavart mindazonáltal, amikor 1995-ben a svéd napilap, a Dagens Nyheter arról írt, hogy az 1986-os orvosi Nobel-díjat egyszerűen megvették. A cikk szerint a nagyr tekintélyű olasz Rita Levi-Montal- cini munkáit hosszú évekig támogatta a Fidia nevű gyógyszergyár, mely milliós összegeket utalt át a díjat odaítélő Karolinska Intézetnek, hogy „megfelelő” személyt tudjanak kiválasztani. Óriási felzúdulás tört ki, ám végül a lap mindent visszavont, és nyilvánosan bocsánatot kért. Ami viszont igazi melléfogásnak bizonyaik, az az 1923-as és az 1952-es orvosi Nobel-díj volt. Az első esetben a kanadai Frederick Banting és a brit John Macleod megosztva kapta az elismerést az inzulin felfedezéséért. Az egy dolog, hogy a két tudós ki nem állhatta egy'mást, de az igazán fontos, hogy munkatársaik, Charles Best és J. B. Col 1 ip nélkül valószínűleg semmit nem értek volna el. A Nobel-alapítványrnak 1962-ben el is kellett ismernie, hogy Macleod nemhogy semmilyen aktív részt nem vállalt a munkában, de még a laboratórium közelében sem járt. ahol a nevezetes kísérleteket elvégezték. A Streptomycin felfedezését 1952-ben az amerikai Selmán Waksmannak tulajdonította a bizottság, ám időközben ismertté vált, hogy ehhez a díjazottnak semmi köze nem volt, a munkát valójában diákja, Albert Schatz végezte, akinek neve a Nobel-alapítvány egyretlen dokumentumában sem volt megtalálható. Mindezek a nyilvánvaló tévedések nemcsak a kiválasztás buktatóira mutatnak rá, hanem arra is. hogy a tudomány régen meghaladta azt a kort. amikor egyes tudósok kitaláltak valamit, és azt könnyedén lehetett jutalmazni. Eljött a teamek, a népes kutatócsoportok ideje, amikor már igen nehéz meghatározni az egyes tagok érdemét, és ha a Nobel-alapítvány továbbra is ragaszkodik a maximálisan három személyhez, egyre nagyobb lehet a tévesztés, az igazságtalanság veszélye. A nemrég Budapesten lapunknak interjút adó Ilartmut Michel. az 1988-ban kitüntetett német vegyész mondta, hogy mindig lesznek kollégák, akik nem kapják meg a díjat, habár megérdemelték volna. Ez nem kis probléma. Emellett Nobel még abban az időben gondolta ki nagyr jelentőségű tervét, amikor az egyes tudományágak még jól megkülönböztethetőek voltak egymástól. Mára e téren is minden megváltozott, előtérbe került az egyres tudományok köztes vidéke, az interdiszciplináris kooperáció. Sokan most azt várják a Nobel-alapítványrtól, hogy alkalmazkodjon az idők szavához, és ebben az irányban modernizálja a díjat, amellyrel nem tenne ellene az alapító végakaratának, hiszen olyan tudósokat horonálna. akik munkájukkal egyr-egy konkrét, technikailag leírható eredmény helyett hitelt érdemlő világképet nyújthatnak az emberiségnek. Más jelek is a változások irányába mutatnak. A norvég kormány éppen nemrég jelentette be, hogyr végre a dinamitgyáros által ignorált matematikusoknak is jut egy Nobel-emlékdíj, amit talán jövőre adnak ki első ízben. A váltóállításra azért is nagy szükség lenne, mert ha ez elmarad, egyesek szerint
