Irodalmi Szemle, 2001

2001/10 - Paul Badde: Zvi Kolitz (beszélgetés)

Zvi Kolitz

hogyan tűnnek el birodalmak az Ő lába alatt? Az ember sikolt, üvölt, könyörög, barlangba bújik, árokba kushad — csak hogy meneküljön Oelőle. De Jehova mélyen bent van a szívében, mint a tőr.«” Kinyitja keskeny tenyerét. „Ez a seb. A feladatunk is ebből következik. Ez az az egzisztenciális seb, melyről Heidegger beszél. A zsidók jobban ismerik, mint bármely más nép a világon: magának az életnek a sebe. Nekem egyetlen ismerősöm se veszett oda Auschwitzben, mégsem múlik el nap, hogy ne gondolnék megindultan Auschwitzre. Odáig jutottam, hogy bármilyen tragédiát csakis személyesnek tudok fölfogni, bárhol is történjék. Ami Boszniában történik, személyesen érint. Ami bárhol történik, személyesen érint. Mély seb ez. Nyissa ki az újságot — mindennap egy seb."

Depresszióra hajlamos, mély melankóliára, mely újra és újra visszatér. Kis és nagy rögeszmék gyötrik, és nem ismeretlen számára az álmatlanság. Úgy hívja ezt: „machalot nefesh — erről beszélt Dávid király, amikor így szólt: »Felhő üli meg lelkemet énbennem.«” Ez ellen nincs igazán hatásos orvosság. És mégis igazán boldog az élete, tele van humorral, a nevetése ragadós. Néha úgy mosolyog, mint egy kisfiú. Évek óta nagyapa. Találkozásunk előtt nyolc évvel veszítette el anyját, azután két nővérét, Payát és Rebeccát, és nemrég egyik fivérét, Chaimot. Mindegyik testvér élete önmagában is egy-egy regény. Egyetlen fivérét, Louis-t kivéve senki sem halt meg a családban erőszakos halállal. Ő maga sem ölt soha, nem is került olyan helyzetbe, hogy rákényszerült volna, pedig volt eleget háborúban; 1948-ban Jeruzsálem ostromakor a frontvonalon harcolt. Chaim négy könyvet írt, mint sikeres üzletember nyugdíjba ment: három munkája nagy rabbikról szóló tanulmány, míg a negyedik vitairat a felejthetetlen Yeschayahu Leibovitz, Izrael nagy formátumú és harcias kigúnyolója ellen. Zvi húga, Rachel az említett Leibovitz professzor nővérével együtt a legtekintélyesebb szentíráskutatónak számít Izraelben. A legfiatalabb fivér, Itzchak, 1983 óta Jeruzsálem főrabbija.

A félóránként ütő nagy állóóra szabályos ritmust adott beszélgetésünknek, s most lassan a végét jelzi. Kolitz Joszl Rakover)^ világsiker lett, de őnélküle; őt nem tette világhíressé. „Nem”, mondja magabiztosan, a „Joszl Rakover nem változtatta meg az életemet. Én teremtettem azokból a hitekből és meggyőződésekből, melyekben felnőttem. Hogy is tudná a teremtmény megváltoztatni teremtőjének belső lényegét?” Kiderül, hogy nem találja az eredeti argentínai lapszámot, amit ide akart adni. Ugye nem haragszom? Sajnos, mindig ilyen szétszórt és rendetlen volt. Kár.

Az ablak alatt leszáll a Central Parkra az alkony, a város fényei csillogni kezdenek a fák fölött. A távolban rendőrsziréna elhaló hangja. Még egyszer körülnézek a rendezett lakásban — a könyvszekrények, a márványasztalka, a szőnyegek, a festmények, a kandalló —, míg ő, kárpótlásul az eredeti helyett, egy szép könyvet dedikál nekem néhány baráti sorral. A könyv egy jó nevű chicagói tudós rendkívül alapos munkája: az egész kötet kizárólag Joszl Rakoverrel foglalkozik, és azzal az Emmanuel Lévinas-esszével, mely sok-sok évvel ezelőtt elsőnek vette észre, hogy szépirodalmi művel van dolgunk, és egyfajta mai zsoltárként értelmezte.

Útban hazafelé kicsit belelapozok, és szinte felugróm ültömben, mikor azt