Irodalmi Szemle, 2001
2001/10 - Kányádi Sándor versei (Megvonja vállát az idő..., Affektált ars poetica)
Megvonja vállát az idő... Megvonja vállát az idő,\ megvonja rezignáltan, meg sem áll csak a temető sa rk ig - tá rt kapujá ba n. Ott sem időz, csak visszanéz: ág yő, te bátor! Ne félj nem lesz a föld nehéz; viszlát, föltámadáskor. Affektált ars poetica fölfeslettek a metaforák mint valami viseltes dunyhák pihéjiíkben már csak a moly rág szét fújni a szelek is unják kitakarva bőrig lehántva kínálja magát pedig tél jő pucérkodik a vers akár a saját testéből éldegélő. kivégzésre ítélt igéknek jótékony holdja aki voltam nem leszek nyegle szóvigécek éltető napja lenyugvóban nyugodj meg nézz a minden téllel leomló öles tiszta hóra senyveszt csíráztat ágyaz bélel munkál az örök metafora Kányádi Sándor
/
