Irodalmi Szemle, 2001
2001/1-2 - L. GÁLY OLGA JUBILEUMÁRA - Zirig Árpád: Zsóri (elbeszélés)
Karácsony 2000 mint őrült motolla pörög az emlék huszadik század gyilkosok százada körben minden vérszutykos rémség úrrá lett rajtunk a sötétség bús hitehagyott az elrabolt haza reményt veszejtve kóvályognak a jók születés és tisztes halál között tudják tűnő lidérc a jelen káromkodás zúg a végeken lelkűkbe kínzó fájdalom költözött halálmadarak árnyéka tántorog ma már nincs a beszédnek hitelszava lepörög e veszejtő század hisszük nem fogan új gyalázat elérkezik a gyilkosok alkonya új betlehem éhre új csillag születik hinni szeretnénk tebenned istenem legyen vége mi nekünk árthat tanulják majd a te imádat légy a bűnhődőkkel és maradj velem Zsóri Kibámultam a gyávák pajzsa mögül, a lelkek sötét éjszakájából a holdat néztem, amely nem volt sehol. Anyám könnyeivel, apám kaszapengésével felvértezve elérkeztem a csendhez. Most bennem hallgat az egész falu, s talán az egész Csallóköz; odvas fűzfák, büszke akácok, fakó tehenek, lármás kutyák, tejszagú lányok, pipázó öregek. Haza se kell mennem, eljön hozzám a kicsike falu, házaival, örömökkel, bánatokkal, az egész gyermekkorral. Vissza pergethető emlékeim tekercse pereg... Fáradt katonák jönnek, úgy ellepik a falut, hogy még lélegezni is nehéz tőlük. Hallgatagok. A fákat vágják, nagy tüzeket raknak, és néha énekelnek. „Ma este indulunk a frontra, búcsúzni jöttem, kis Kató...” majd: „Öt perc az élet, öt perc, és nincsen tovább.” Én szeretem őket. Jól el lehet velük játszani.
